Tenisz: Thiem „nagyon sajnálja” a játékosok nem megfelelő viselkedését

MTI MTIMTI MTI
2020.06.25. 14:00
null
Dominic Thiem sajnálja, hogy nem voltak körültekintőbbek (Fotó: AFP)
A világranglistán harmadik Dominic Thiem „nagyon sajnálja”, hogy a játékosok nem viselkedtek megfelelően a világelső Novak Djokovics által életre hívott, meghívásos Adria Touron, melyen négy teniszező is pozitív koronavírustesztet adott.

 

Djokovics mellett a bolgár Grigor Dimitrov, a horvát Borna Coric és a szerb Viktor Troicki kapta el a fertőzést, ezután a szervezők kedden délután bejelentették: az Adria Tour további két eseményét nem rendezik meg. A belgrádi és zadari meccsek után a mezőny Banja Lukában és Szarajevóban is pályára lépett volna, de ezeket az állomásokat törölték.

A meghívásos eseményen közönség előtt játszhattak a teniszezők, akik a világjárvány miatt hónapok óta nem vívtak meccseket ilyen körülmények között. Djokovics elmondása szerint éppen ez volt a cél a tornával, mellyel a balkáni játékosokat akarták segíteni, illetve anyagilag támogatni szerették volna a rászorulókat.

A közösségi médiában megjelent fotók alapján a sportolók figyelmen kívül hagyták a távolságtartás szabályait, ölelkeztek a hálónál, együtt kosárlabdáztak és buliztak a torna ideje alatt.

„Hetek óta nézők nélkül játszottunk, nagyon örültünk a közönségnek, és betartottuk a szerb kormány előírásait, de túlságosan optimisták voltunk – írta csütörtökön Thiem az Instagram-oldalán. – Hibás volt a viselkedésünk, túlságosan elkapott minket az eufória, amit nagyon sajnálok”.

Az osztrák teniszező – aki Zadarban már nem játszott – hozzátette, az elmúlt tíz napban ötször végeztette el a koronavírustesztet, amely minden alkalommal negatív eredményt hozott.

„Minden fertőzöttnek gyors gyógyulást kívánok” – írta még Thiem.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
6 órája

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
7 órája

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02