Tenisz: Zverev elképzelhetőnek tartja a zárt kapus tornákat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 13:43
A világranglistán hetedik német Alexander Zverev elképzelhetőnek tartja, hogy zárt kapuk mögött folytatódjon a férfiak teniszidénye.

„Végső soron szívesebben játszanék nézők nélkül, mint egyáltalán nem. Ha úgy biztonságosabb, akkor miért is ne?”– vetette fel a 23 éves német játékos.„Végső soron szívesebben játszanék nézők nélkül, mint egyáltalán nem. Ha úgy biztonságosabb, akkor miért is ne?”– vetette fel a 23 éves német játékos.

A sportág eseményei március eleje óta szünetelnek a koronavírus-járvány miatt, és leghamarabb július közepén kezdődhetnek meg ismét. Wimbledont már törölték, a francia nyílt bajnokságot szeptemberre tették át, a US Open megrendezése egyelőre kérdéses.

„Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a tervek szerint augusztus huszonnegyedikén elkezdődjön a New York-i Grand Slam-torna, ráadásul az amerikai kemény pályás szezon tulajdonképpen már július végén elrajtol. De ha az Egyesült Államokban nem sikerül folytatni a szezont, akkor talán majd ősszel Európában. Az utazási korlátozások okozzák jelenleg a teniszben a legnagyobb problémát, de még van idő áttervezni a versenynaptárt”– jelentette ki a floridai Tampában élő Zverev, akinek otthonában konditerem és teniszpálya is a rendelkezésére áll.

Legfrissebb hírek

Sinner, Alcaraz, Zverev és az ATP is a Davis-kupa átalakítását szorgalmazza

Tenisz
2025.11.15. 12:09

Auger-Aliassime legyőzte Zverevet, elődöntőbe jutott a vb-n

Tenisz
2025.11.14. 23:20

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
2025.11.12. 22:30

Sinner lemosta a pályáról Zverevet a párizsi mestertorna elődöntőjében

Tenisz
2025.11.01. 19:35

Zverev lesz Sinner ellenfele a párizsi tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2025.10.31. 23:34

Tenisz: szetthátrányból fordítva nyerte meg a bécsi tornát Sinner

Tenisz
2025.10.26. 16:50

Alexander Zverev a negyedik résztvevője az ATP-világbajnokságnak

Tenisz
2025.10.24. 18:48

Meglepetés a US Openen, búcsúzott a harmadik kiemelt Zverev

Tenisz
2025.08.31. 08:30
Ezek is érdekelhetik