Tenisz: Cicipasz Djokovicsot, Zverev Federert ejtette ki

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 15:06
null
Sztefanosz Cicipasz legyőzte a világelső Novak Djokovicsot (Fotó: AFP)
A görög Sztefanosz Cicipasz szetthátrányból fordítva legyőzte a címvédő és világelső Novak Djokovicsot a Sanghajban zajló, 8.3 millió dollár (2.5 milliárd forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.

A görög játékos harmadik találkozójukon másodszor verte meg a szerbek 16-szoros Grand Slam-bajnokát: tavaly Torontóban is ő bizonyult jobbnak, majd idén Madridban a 32 éves Djokovics nyert.

A belgrádi teniszező előzőleg a US Open nyolcaddöntőjében szenvedett vereséget, azóta hétmeccses győzelmi sorozatnál tartott.

A 21 esztendős Cicipasz – aki tavaly megnyerte a milánói U21-es világbajnokságot – sikerével hatodikként tette biztossá helyét a felnőttmezőnyben az ATP-vb-n, amely november 10-én kezdődik Londonban. Korábban Djokovics, Rafael Nadal, Roger Federer, Danyiil Medvegyev és Dominic Thiem jutott ki a nyolcfős szupertornára.

Az utolsó két kiadó helyre még a címvédő német Alexander Zverev, a spanyol Roberto Bautista Agut, az olasz Matteo Berrettini, a belga David Goffin, az olasz Fabio Fognini, a japán Nisikori Kei és a francia Gaël Monfils pályázik.

Alexander Zverev viszonylag könnyedén nyerte a nyitó szettet Roger Federer ellen, majd a másodikban öt meccslabdája is volt, a svájci azonban döntő játszmára kényszerítette. Ebben a 22 éves hamburgi végig nyugodtan, koncentráltan teniszezett, a 38 esztendős, 20-szoros Grand Slam-győztes Federer viszont sokat vitatkozott a székbíróval – egyszer, a labda elütéséért büntetőpontot is kapott –, s Zverev a hatodik mérkőzéslabdáját értékesítve megnyerte a bő kétórás összecsapást.

A német játékos azon kevesek egyike, akiknek pozitív a mérlege a volt világelső Federerrel szemben, hetedik meccsükön negyedszer győzött.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (8 322 855 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Cicipasz (görög, 6.)–Djokovics (szerb, 1.) 3:6, 7:5, 6:3
Medvegyev (orosz, 3.)–Fognini (olasz, 10.) 6:3, 7:6 (7–4)
A. Zverev (német, 5.)–Federer (svájci, 2.) 6:3, 6:7 (7–9), 6:3
Berrettini (olasz, 11.)–Thiem (osztrák, 4.) 7:6 (10–8), 6:4

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik