Tenisz: Balázs Attila a negyeddöntőben búcsúzott Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.26. 15:16
null
Balázs Attila számára a negyeddöntő jelentette a végállomást (Fotó: Török Attila)
Balázs Attila kiesett a negyeddöntőben az 586 140 euró (184.6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán.

A világranglistán 246. magyar játékos kedden a nyitó körben bravúrral 6:3, 6:4-re verte a lengyel Hubert Hurkacz-ot, és először győzött le top 60-as ellenfelet. A másnapi nyolcaddöntőben a verseny egyik favoritját, a hatodik helyen kiemelt John Millmant (39.) verte meg 6:4, 2:6, 6:2-re, majd a pénteki negyeddöntőben Pierre-Hugues Herbert (49.) várt rá.

A francia teniszező a múlt héten Monte-Carlóban Fernando Verdascót és Nisikori Keit is megverte, s végül a horvát Borna Corictól kapott ki, aki épp előtte búcsúzott a Hungarian Openen.

Első találkozójukon a párosban négyszeres Grand Slam-bajnok Herbert rögtön elvette a 30 éves Balázs adogatását, és rendkívül stabil játékkal 5:2-re elhúzott, majd első szettlabdáját értékesítve hozta a 36 perces játszmát. A folytatásban a kevés első szervát beütő Balázs 2:2-nél brékhátrányba került, és továbbra sem találta a fogást a 28 éves Herbert-en. Az egy ízben a közönséggel is elviccelődő ellenfél nem esett ki a ritmusból, hárította Balázs első bréklabdáját, és nemsokára 5:3-ra vezetett. A budapesti játékos ekkor még "túlélte" a francia mérkőzéslabdáját, de fogadóként már nem sikerült ezt megismételnie. A találkozó 1 óra 15 percig tartott.

„Egyáltalán nem tudtam mit kezdeni a szerváival, olvashatatlanul adogatott, lerövidítette a pontokat, szóval azt csinálta, amit én nem szeretek"
– összegzett a magyar teniszező, aki ezzel együtt a legnagyobb sikerét érte el azóta, hogy 2012-ben elődöntős volt a bukaresti ATP-versenyen.

Balázs Attila hozzátette, egyértelműen jobb volt az ellenfele, akiből talán jobban is felkészülhetett volna, és egy újabb meccsükön már biztosan nem ez lenne az eredmény.

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (586 140 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Pierre-Hugues Herbert (francia)–Balázs Attila 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
3 perce

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
10 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik