Tenisz: Fucsovics Rotterdamban is legyőzte Klizant

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 12:55
null
Fucsovics Márton sikerrel rajtolt Rotterdamban (Fotó: AFP)
A világranglista 38. helyén álló Fucsovics Márton bejutott a rotterdami férfi tenisztorna nyolcaddöntőjébe, mivel két szoros szettben legyőzte a szlovák Martin Klizant (39.). A magyar játékos ellenfele a következő fordulóban a kilencedik helyen kiemelt grúz Nikoloz Baszilasvili (20.) lesz.

A felek másodszor találkoztak egymással, korábbi egyetlen mérkőzésükön a 2017-es Davis-kupában Fucsovics szetthátrányból fordítva 3:6, 6:3, 6:3, 7:5-re legyőzte Pozsonyban Klizant, ezzel kiharcolva a mieink továbbjutását – mint ismert, később a világcsoportba is feljutottunk.

Az első szettben ezúttal egyikük sem tudott brékelni, de még csak fogadóesélyhez sem jutottak a felek, így jöhetett a rövidítés. Ebben a szlovák kezdett jobban, de 3–2-nél minibrékjét nem tudta megerősíteni, sőt, innentől csak egy pontot szerzett (7:6, 7–4).

A második felvonásban aztán feljavultak a fogadók, 1:1-nél Fucsovics brékelt is, majd 3:1-nél újabb esélyhez jutott, de ezzel nem tudott élni, sőt, hamarosan 3:3-ra módosult az állás. Fucsovicsot ez sem törte meg, rögvest újra elvette ellenfele adogatását, és 5:4-nél kiszerválta a továbbjutást (6:4).

A MECCSLABDA


Fucsovics Nikoloz Baszilasvilivel játszik a következő fordulóban, vele ATP-torna főtábláján még nem találkozott, de selejtezőkön, challenger- és future-tornákon összefutottak, és ezeken a meccseken a magyar fiú felé billen a mérleg nyelve: kétszer legyőzte a grúzt, egy alkalommal kikapott tőle.

„Sziasztok! Nyertem! A rotterdami ATP 500-as versenyen is sikerült győzelemmel kezdenem. Szófia után ez még értékesebb. Egészen más pálya, labda és Klizan személyében egy balkezes ellenfél várt rám, de tudtam alkalmazkodni a körülményekhez” – írta facebookos profilján Fucsovics a mérkőzést követően.

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (2 098 480 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Fucsovics (magyar)–Klizan (szlovák) 7:6 (7–4), 6:4
Medvegyev (orosz, 5.)–Chardy (francia) 7:6 (7–2), 6:2
Tsonga (francia)–Fabbiano (olasz) 6:1, 6:4
A NYOLCADDÖNTŐBEN
Fucsovics (magyar)–Baszilasvili (grúz, 9.)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik