Davis-kupa: Ukrajnát fogadja szeptemberben a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 13:57
A magyar férfi teniszválogatott hazai pályán az ukrán csapattal mérkőzik szeptember 13. és 15. között a Davis-kupa világcsoportjának osztályozóján.

A nemzetközi szövetség (ITF) szerdai, londoni sorsolását a Köves Gábor irányította magyarok kiemeltként várták, így biztos volt, hogy nem kiemelt ellenfelet kapnak. Válogatottunkat – amely a múlt hétvégi, németek elleni selejtezőben 5–0-ra alulmaradt – negyedikként húzták ki, és az ukránokat kapta ellenfélül.

A rivális jelenlegi legjobb játékosa az ATP-világranglistán 136. helyen álló 33 éves Szerhij Sztahovszkij, aki pályafutása legjobbjaként 2010-ben a 31. volt. A további legelőkelőbben rangsorolt ukrán teniszező Illja Marcsenko (393.) és Alekszandr Dolgopolov (508.), előbbi 49., utóbbi 13. volt karrierje csúcsán.

„A hazai pálya mindig kedvező, örülök, hogy itthon játszhatunk – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának Köves Gábor szövetségi kapitány. – Alekszandr Dolgopolov sokáig sérült volt, tavaly május óta nem is játszott tétmérkőzést és a Davis-kupában sem mindig játszik, de Sztahovszkijt jól ismerem, ő egy nagyon képzett játékos. Azt gondolom, hogy a sorsolásra nem panaszkodhatunk, a ranglista-helyezéseket tekintve egyenrangú az ellenfél, de nagyon sok függ attól, hogy nálunk kik állnak majd rendelkezésre, kik lesznek egészségesek a találkozó időpontjáig.”

A szövetség közlése alapján a magyarok eddig kétszer játszottak az ukránokkal és mindkétszer kikaptak, 1997-ben Budapesten, 2005-ben pedig Donyeckben.

A hét osztályozós párharc győztese jövőre is a világcsoport selejtezőjében szerepelhet, míg a vesztesek az euro-afrikai zónában lépnek majd pályára.

A kétnapos csatározásokat szeptember 13-14-én, vagy 14-15-én rendezik. A selejtezőhöz hasonlóan az első napon két egyéni mérkőzésre kerül sor, míg a másodikon a páros mellett újabb két egyes meccset rendeznek.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
8 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
17 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
23 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik