WTA-vb: Stephens 0:6-os kezdés után jutott be a döntőbe

MTI MTIMTI MTI
2018.10.27. 16:22
null
Sloane Stephens pocsékul kezdett, de végül legyőzte Karolína Plískovát (Fotó: AFP)
Az amerikai Sloane Stephens lesz az ukrán Elina Szvitolina ellenfele a szingapúri tenisz WTA-világbajnokság fináléjában, miután a szombati második elődöntőben három szettben jobbnak bizonyult a cseh Karolína Plískovánál.

 

Utóbbi játékos 32 perc alatt 6:0-ra megnyerte az első játszmát, Stephens azonban nem zuhant össze: előbb egyenlített, majd a döntő szettben négyszer brékelt, és végül 1 óra 56 perc alatt győzött.

Stephens eddig háromszor mérkőzött meg Szvitolinával, a mérleg 2–1 az ő javára, kemény pályán eddig csak az amerikai nyert.

Az már a csoportmérkőzések után biztossá vált, hogy új világbajnokot avatnak, ugyanis az elődöntőbe jutó négy teniszező közül korábban egyik sem diadalmaskodott még.

A csoportkörből Stephens és Szvitolina is három-három győzelemmel jutott tovább, így párharcuk győztese nemcsak világbajnok lesz, hanem 2.36 millió dollárral gazdagodik is, mivel veretlenül lesz első.

WTA-VB
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Szvitolina (ukrán, 6.)–Bertens (holland, 8.) 7:5, 6:7 (5–7), 6:4
Stephens (amerikai, 5.)–Ka. Plísková (cseh, 7.) 0:6, 6:4, 6:1
A DÖNTŐBEN
Stephens (amerikai, 5.)–Szvitolina (ukrán, 6.)

PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 6.) 6:7 (5–7), 6:3, 10–8
Krejcíková, Siniaková (csehek, 1.)–Hlavácková, Strycová (csehek, 3.) 6:3, 6:2
A DÖNTŐBEN

Krejcíková, Siniaková (csehek, 1.)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09