Tenisz: Baboséknak a negyeddöntő jelentette a végállomást Rómában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.18. 21:45
A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros nem jutott be a legjobb nyolc közé a római salakpályás tenisztorna női versenyében, mivel a negyeddöntőben két szettben (6:2, 7:5) kikapott a Sorana Cirstea, Jelena Ostapenko román, lett duótól.

Elég hamar bajba került a harmadik helyen kiemelt Babos, Mladenovic kettős, a Sorana Cirstea, Jelena Ostapenko páros ugyanis 1:1-nél és 1:3-nál is brékelt, saját adogatásait pedig hozni tudta, így az első szettet kereken 30 perc alatt be is húzta 6:2-re.

A második játszma sem indult jól, Babosék rögtön elveszítették a szervájukat, ám egyből javítottak és brékelték Cirsteáékat, 5:5-nél azonban ismét jött egy kimaradás, elbukták az adogatásukat, így a román, lett duó 7:5-re megnyerte a szettet, egyúttal a mérkőzést is.

WTA-TORNA, RÓMA (3 351 720 dollár, salak)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Sorana Cirstea, Jelena Ostapenko (román, lett)–Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) 6:2, 7:5

WTA-TORNA, RÓMA (3 351 720 dollár, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)
Halep (román, 1.)–Garcia (francia, 7.) 6:2, 6:3
Sarapova (orosz)–Ostapenko (lett, 5.) 6:7, 6:4, 7:5
Szvitolina (ukrán, 4.)–Kerber (német, 11.) 6:4, 6:4
Kontaveit (észt)–Wozniacki (dán, 2.) 6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
37 perce

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
1 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik