Tenisz: Nem tudom, miért teniszezem – Babos Tímea

2017.06.13. 14:49
null
Edzője megpróbált hatni Babos lelkére (Fotó: Nos.nl)
Az első szett megnyerése után teljesen szétesett Babos Tímea a hollandiai 's-Hertogenboschban rendezett női tenisztorna hétfői, első fordulójában, és 5:7, 6:2, 6:3-ra kikapott a holland Arantxa Rustól.  A döntő szettben, ellenfele 3:0-s vezetésénél teljesen kiborult, és egy videó tanúsága szerint azt mondta edzőjének, Thomas Drouet-nak, hogy feladja a mérkőzést.

„Fel akarod adni, miért? Miért vagyunk itt?” – kérdezte tőle edzője, majd miután Babos vállvonogatás közepette azt mondta, „nem tudom, miért teniszezem”, így folytatta: „Ne mondd ezt, ne add fel, meg tudod csinálni. Nem állhatsz így hozzá, azt akarom látni, hogy harcolsz. Nem játszhatsz így.”

Babos ugyan tétova kísérletet tett egy „az első szettben próbálkoztam” félmondattal, de edzője folytatta a lelkesítést. „Próbálj meg mindent kihozni a testedből, mondd azt magadnak, hogy gyerünk! Hiszek benned. Meg tudod csinálni, Tímea, nézz rám! Meg fogod csinálni. Nehéz lesz, de menni fog!”

Babosra némi hatást gyakorolt a prédikáció, 0:4 után kétszer hozta a szerváját és brékelt is, de ellenfele végül visszavette az irányítást és két óra két perc alatt megnyerte a mérkőzést.

Párosban Andrea Hlavácková oldalán első kiemeltként lép pályára, a nyitó körben a Leszja Curenko, Varvara Lepchenko páros lesz az ellenfél.

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05
Ezek is érdekelhetik