Roland Garros: Bacsinszky vagy Ostapenko döntőbe jut

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.06. 20:03
null
Párizs felett az ég – kedden nem volt derült (Fotó: AFP)
A svájci színekben versenyző Bacsinszky Tímea 6:4, 6:4-re legyőzte Kristina Mladenovicot a Francia nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében. Ellenfele az elődöntőben a lett Jelena Ostapenko lesz, aki Caroline Wozniackit búcsúztatta három szettben.



Az eső miatt csak több szakaszban tudták lejátszani a keddre tervezett két női mérkőzést, a férfi találkozókat (Djokovics–Thiem, Nadal–Carreno) pedig el sem tudták kezdeni, a tervek szerint azokat szerda 11 órától játsszák le.

Caroline Wozniacki és Jelena Ostapenko tavaly nyáron találkozott egymással, idén pedig már kétszer összefutottak a Roland Garros előtt. Mindháromszor a lett lány diadalmaskodott, most viszont Wozniacki kezdett jobban, konkrétan 5:0-lal, és az első játszmát be is húzta. Ezután azonban a több kényszerszünettel tarkított mérkőzésen Ostapenko egyre inkább magára talált, csak úgy szórta a nyerő ütéseket, így simán megfordította első felnőtt Grand Slam-negyeddöntőjét. Mindezt tette 19 évesen, a 20. születésnapja ugyanis csak június 8-án lesz.


A szülinapi bulit akár következő ellenfelével együtt is tarthatja, hiszen Bacsinszky Tímea is június 8-án jött a világra, csak éppen nyolc évvel korábban. A magyar származású svájci játékos kedvenc Grand Slam-tornája a Garros, hiszen 2015-ben elődöntőt, tavaly pedig negyeddöntőt játszott Párizsban, most pedig ismét ott van a legjobb négy között. Ezt Kristina Mladenovic bánja, akit 6:4, 6:4-re vert meg.

Bacsinszky Tímea készülhet második Roland Garros-elődöntőjére (Fotó: AFP)
Bacsinszky Tímea készülhet második Roland Garros-elődöntőjére (Fotó: AFP)

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Ostapenko (lett)–Wozniacki (dán, 11.) 4:6, 6:2, 6:2
Bacsinszky (svájci, 30.)–Mladenovic (francia, 13.) 6:4, 6:4
SZERDÁN JÁTSSZÁK
Szvitolina (ukrán, 5.)–Halep (román, 3.)
Garcia (francia, 28.)–Ka. Plísková (cseh, 2.)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
20 órája

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik