Tenisz: megvan a magyar Davis-kupa-csapat új kapitánya

Vágólapra másolva!
2016.12.28. 10:06
Köves Gábor váltja a magyar tenisz Davis-kupa-csapat élén Kuhárszky Zoltánt.

A hazai sportági szövetség szerdai közleménye szerint az eddigi kapitány sikeres két és fél évnyi munka után összeférhetetlenség miatt mondott le posztjáról. A február 3. és 5. között Pozsonyban sorra kerülő Szlovákia–Magyarország Davis-kupa-összecsapáson – amely az euro-afrikai zóna I-es csoportjában zajlik majd – már Köves Gábor fogja vezetni a magyar válogatottat.

„Valkusz Máté személyes edzője vagyok. Képességei és jelenlegi játékereje is arra utalnak, hogy megfelelő teljesítmény mellett a jövőben is a csapatba kerülésért küzdhet. Ez számomra mint kapitány összeférhetetlen helyzetet teremt” – indokolta döntését Kuhárszky Zoltán, hozzátéve, hogy nem lehet egy személyben a csapat vezetője és az egyik potenciális csapattag edzője is. „Ezzel pont azt a csapatszellemet ásnám alá, amit az együttes legfontosabb erényének tartok.”

Richter Attila, a szövetség főtitkára szerint Köves Gábor tapasztalata és szakmai tudása biztosíték arra, hogy a csapat folytassa azt az utat, amelyet Kuhárszky Zoltánnal elkezdett.

A 46 éves új kapitány 1986 és 2001 között volt a Davis-kupa-csapat tagja, párosban 16 mérkőzésből 10-et megnyert. Háromszoros olimpikon (1988, 1996, 2000), kétszeres ATP-torna-döntős párosban, négyszeres győztes párosban ATP Challenger-tornán. Edzőként dolgozott Mandula Petrával és Szávay Ágnessel.

„Nagyon megtisztelő számomra a feladat, és mindent el fogok követni, hogy a fiúkat a legjobb tudásom szerint vezessem. Szlovákiával nemrég játszottunk itthon, nem könnyű ellenfél, de úgy gondolom, hogy a fiúk már bizonyították, hogy nincs lehetetlen” – nyilatkozott az újonnan kinevezett kapitány.

A magyar játékosoknak a pozsonyi Dk-összecsapás után február 6-ától már itthon, a BOK (korábbi Syma) Csarnokban, egy ATP Challenger-tornán lehet majd szurkolni.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
9 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik