US Open: úgy szurkoltak Del Potrónak, hogy megkönnyezte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.08. 09:03
Juan Martín del Potro négy szettben kikapott Stan Wawrinkától a US Open negyeddöntőjében, de ez nem a szurkolóin múlt.

Del Potro a mezőny egyik legszimpatikusabb játékosaként nemcsak az argentin szurkolók szeretetét élvezi, hanem sok semleges teniszkedvelőét is. A Wawrinka elleni meccsén is szenvedélyesen buzdították, az utolsó játék előtt – amikor már reménytelen helyzetben volt – megkönnyezte ezt. A mérkőzés után pedig a Twitteren megköszönte a támogatást.



„Ezt sosem felejtem el, nagyobb dolog ez, mint megnyerni bármelyik mérkőzést – hálálkodott Del Potro a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt kapom a közönségtől, mivel rettentő sokat teszek azért, hogy újra teniszezhessek. Nagyon boldoggá tettek ma este, az eredmény ezért nem is érdekel.”

Del Potro sorozatos csuklóműtétei után idén tért vissza, az olimpián a riói ezüstéremig menetelt, a US Openen szabadkártyával indult el.

„A játékom kezd olyan lenni, amilyet szeretnék, de fizikailag még sokat kell fejlődnöm. Nem vagyok azon a szinten, mint a többi srác. Egészségesnek kell maradnom, és a holt idényben megpróbálni száz százalékra hoznom magam az új szezonra.”

Stan Wawrinka következő ellenfele Nisikori Kei lesz, ellene sem számíthat sétagaloppra.

„Érdekes lesz, az biztos – mondta a svájci. – Sokszor játszottunk már egymással. Néhány évvel ezelőtt megvert itt a negyeddöntőben öt szettben. Megvert Torontóban is, én pedig őt Ausztráliában. Láttam ma játszani, nagyon jó volt. Az is kérdés, két nap alatt mennyire tudok regenerálódni.”

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59