US Open: 57 perc alatt nyert, az első GS-elődöntőjére készülhet

2016.09.07. 19:36
A tizedik kiemelt cseh Karolína Plísková két sima játszmában (6:2, 6:2) legyőzte a horvát Ana Konjuhot a US Open női egyesének negyeddöntőjében, így készülhet pályafutása első Grand Slam-elődöntőjére.

A 24 esztendős Plísková az első adogatása után minden labdamenetet megnyert az első játszmában, amelyet 28 perc alatt befejezett (6:2). Ennél is korábban szettelőnybe kerülhetett volna, ha 4:0-nál kihasználja a három bréklabdája egyikét.

A második szett csak egy perccel tartott hosszabb ideig az elsőnél, a cseh játékos 1:2 után nem adott esélyt a 18 esztendős horvátnak, aki sorozatban öt játékot veszített el, és a meccs során összesen öt pontot nyert fogadóként.

Az idén két tornagyőzelemnél járó Plísková pályafutása első Grand Slam-elődöntőjére készülhet, ami annak fényében különösen nagy szó, hogy a GS-tornákon eddig egyszer sem jutott túl a harmadik fordulón.

A világranglista 11. helyén álló cseh teniszező a legjobb négy között az amerikai Serena Williamsszel, vagy a román Simona Haleppel találkozik.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 10.)–Konjuh (horvát) 6:2, 6:2
KÉSŐBB
csütörtök, 1.00: S. Williams (amerikai, 1.)–Halep (román, 5.)

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
13 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00