Tenisz: Halep „átbiciklizett” Sevastován Bukarestben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.17. 16:18
null
Simona Halep a 2014-es kiírás után ismét diadalmaskodott (Fotó: AFP, archív)
Az első helyen kiemelt hazai Simona Halep diadalával ért véget a bukaresti női tenisztorna, a világranglista 5. helyezettje 48 perc alatt, 6:0, 6:0-ra mosta le lett ellenfelét, Anastasija Sevastovát a döntőben.

 

A 24 éves román játékos másodszor nyert a 2014-ben életre hívott bukaresti viadalon, pályafutása során pedig a 13. WTA-tornáján diadalmaskodott.

A 23 éves svájci Viktorija Golubic csupán először döntőzött, cserébe ezt viszont egyből meg is nyerte: ő a hazai fináléjában a holland Kiki Bertens ellen szetthátrányból győzött.

A férfiaknál a világranglista 35. helyén álló Albert Ramos-Vinolas is első tornagyőzelmét aratta, honfitársát, Fernando Verdascót verte meg két szettben Bastadban.

Hamburgban a szlovák Martin Klizan ért a csúcsra, ő az ötödik ATP-döntőjéből az ötödiket nyerte meg – ezúttal az uruguayi Pablo Cuevast fektette két vállra.

WTA-TORNA, BUKAREST (226 750 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Halep (román, 1.)–Sevastova (lett, 7.) 6:0, 6:0

WTA-TORNA, GSTAAD (226 750 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Golubic (svájci)–Bertens (holland, 3.) 4:6, 6:3, 6:4

ATP 250-ES TORNA, BASTAD (520 070 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Ramos (spanyol, 3.)–Verdasco (spanyol, 5.) 6:3, 6:4

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 514 495 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Klizan (szlovák, 7.)–Cuevas (uruguayi, 3.) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik