Rio 2016: a férfi teniszezők nem kapnak ranglistapontot

2016.01.12. 18:33
A korábbi olimpiákkal ellentétben nem kapnak világranglistapontot a riói játékokon szereplő férfi teniszezők.

A tennisworldusa.org honlap tájékoztatása szerint David Haggerty, a Nemzetközi Tenisz-szövetség (ITF) új elnöke megerősítette, hogy pontokat ugyan nem kapnak a játékosok, ám a dicsőség és az érem remélhetőleg elegendő motivációt jelent majd nekik.

A Marca című spanyol sportnapilap úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy az ITF nem hajlandó anyagilag kompenzálni azokat az augusztusi ATP-tornákat, amelyek a – versenynaptárban csak négyévente szereplő – ötkarikás viadal miatt hátrányt szenvednek.

Az utóbbi két olimpia férfi teniszbajnoka – 2008-ban Rafael Nadal, 2012-ben pedig Andy Murray – az aranyérem mellé 800 pontot kapott sikeréért.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
23 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57