Davis-kupa: Lleyton Hewitt az új ausztrál kapitány

2015.10.27. 13:15
A korábbi világelső teniszező Lleyton Hewittot nevezték ki az ausztrál Davis-kupa-csapat kapitányának.

A 34 éves játékos az ideiglenesen megbízott kapitánytól, a csapatot elődöntőbe vezető Wally Masurtól veszi át az irányítást – a négy között Nagy-Britanniától kaptak ki az ausztrálok.

Hewitt idén bejelentette, hogy visszavonul az aktív játéktól, de a januári Australian Open még elindul.

A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes 16 éven át volt a Davis-kupacsapat tagja, amelyben rekordot jelentő 41 párharcban vett részt, és amellyel 1999-ben és 2003-ban végső győzelmet ünnepelhetett. Első párharca kapitányként otthon lesz az Egyesült Államok ellen március 4. és 6. között.

A korábbi világelső egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy a legtöbbet kihozza a rendkívül tehetséges, de legalább ennyire balhés Nick Kyrgiosból, akit kihagytak a glasgow-i összecsapásról.

„Mikor bekerültem a tenisz világába, rólam sem a legjobb kép alakult ki, úgyhogy az a lényeg, hogy jól kezelje ezt a helyzetet és tanuljon a hibáiból, amiket elkövetett. Nick jelenleg keresi magát, de hatalmas lehetőségek rejlenek benne, és úgy vélem, hogy megfelelő emberekkel és megfelelő csapattal körülvéve óriásit fejlődhet, és egy-két éven belül Grand Slam-tornát is nyerhet” – mondta Hewitt.

Legfrissebb hírek

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
4 órája

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41
Ezek is érdekelhetik