Tenisz: Clijsters beugrott a döntős helyett, és megverte a győztest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.16. 11:56
null
Andrea Petkovic boldogan szelfizett a trófeával (Fotó: Twitter)
Mint arról már beszámoltunk, a német Andrea Petkovic játék nélkül nyerte meg az antwerpeni női tenisztorna fináléját, miután ellenfele, a spanyol Carla Suárez-Navarro nyaksérülés miatt nem tudott kiállni. Meccs nélkül azonban így sem maradtak a nézők.

 


„Tegnap még semmi problémám nem volt, ma reggel viszont arra ébredtem, hogy fáj a nyakam – mesélt vasárnap megpróbáltatásairól Suárez-Navarro. – Elmentem az orvoshoz, és megpróbáltam játszani 11.30-kor, majd újabb orvosi kezelés után 14.15-kor is próbát tettem, de nem voltam képes szerválni. Balra nem tudom elfordítani a fejem, így vissza kellett lépnem a döntőtől.”

Meccs nélkül azonban így sem maradt a publikum. Jött ugyanis a korábbi világelső belga Kim Clijsters, aki jelenleg tornaigazgatóként ténykedik, és játszott egy bemutatómérkőzést Petkoviccsal. És meg is verte őt 5:3-ra.


„Remélem, nem veszed sértésként Kim, de örülök, hogy már nem játszol a tornákon” – mondta Petkovic kivívva ezzel a belga közönség szimpátiáját a bemutatómeccs után.

A német játékos tornagyőzelmét ez persze semmiben nem befolyásolta már, sikerével pedig két helyet javítva feljött a top 10-be.

A szerb származású 27 éves játékos 2011 augusztusától kezdve 26 héten keresztül már szerepelt a tíz legjobb között, de boka- és térdsérülése miatt kilenc hónapra harcképtelenné vált, és majdnem kicsúszott még a 200-ból is.

Petkovic karrierje második premiertornáját nyerte meg, a diadal után boldogan szelfizett a trófeával, az öröme viszont nem volt teljes a döntő miatt.

„Épp mielőtt kimentünk volna a pályára, bemelegítettem, és akkor mondták nekem a hírt. Először sokként ért, mert nem tudtam semmit a sérüléséről, aztán szomorú lettem. Nagyon kedvelem Carlát, fantasztikus személyiség, mindig barátságos és pozitív, és hatalmas tehetsége van. Valamint nem tudod igazán élvezni a sikert, ha nem küzdöttél meg érte. Úgyhogy boldog vagyok, nagyszerű hetem volt, bajnokként távozom, de határozottan vegyes érzelmekkel” – mondta Petkovic.


Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
22 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik