Tenisz: Babos elődöntős vegyes párosban, Stollár sikere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.02. 12:38
Babos Tímea és az amerikai Eric Butorac bejutott az elődöntőbe vegyes párosban a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság hétfői versenynapján.

A torna honlapjának beszámolója szerint a magyar játékos párjával 32 perc alatt hozta az első játszmát az Alizé Cornet, Jonathan Eysseric hazai párossal szemben, a második felvonás pedig egy perccel ennél is rövidebb lett. A magyar, amerikai duó kilenc bréklehetőségéből négyet használt ki, míg az ellenfél csak egyszer jutott bréklabdához.

Babosék az elődöntőben nyolcadik helyen kiemelt Julia Görges, Nenad Zimonjic német, szerb kettőssel találkoznak.

Babos egyesben a selejtezőben búcsúzott, míg női párosban a nyitókörben kapott ki a Roland Garroson.

„Nagyon örülök, ma mindketten jól játszottunk! Életem első Grand Slam-elődöntője, boldog vagyok! Egyre nehezednek a meccsek, de nekünk is egyre jobban megy a játék” – értékelt Babos Tímea.

Junior női egyesben Stollár Fanny magabiztosan verte a 15. helyen kiemelt egyiptomi Sandra Samirt, ezzel bejutott a 32 közé. A 15 éves magyar játékos Bondár Anna oldalán a délután folyamán párosban is bemutatkozik.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (25 018 000 euró, salak)
VEGYES PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos Tímea, Eric Butorac (magyar, amerikai)–Alizé Cornet, Jonathan Eysseric (francia) 6:4, 6:3

JUNIOR, NŐI EGYES 1. FORDULÓ

Stollár Fanny-Sandra Samir (egyiptomi, 15.) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
23 órája

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
Tegnap, 11:46

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

WTA-vb: Babos Tímea hat év után újra világbajnok lehet!

Tenisz
2025.11.07. 23:30

Bajnokverés – elődöntőben Babosék a WTA-világbajnokságon!

Tenisz
2025.11.06. 15:04

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23
Ezek is érdekelhetik