Tenisz: Federer a halvány év után jövőre ismét nagyot alkotna

2013.10.07. 18:01
null
Federer a sanghaji versenyen Csang Cö (balra) oldalán párosban is elindult (Fotó: Reuters)
Roger Federer számított rá, hogy a 2013-as teniszidény nem tartogat számára sok sikert, ugyanakkor jövőre szeretne ismét nagyot alkotni.

 

„A tavalyi igen kemény szezon volt a londoni olimpiával együtt, és felkészültem rá, hogy az idei év haloványabb lesz. A következő idénytől viszont sokat várok, hiszen nem kell sok világranglista-pontot megvédenem" – mondta a 32 esztendős svájci játékos, aki jelenleg csak a hetedik a világranglistán, így még attól is tartania kell, hogy lemarad az ez évi – november 4. és 10. között Londonban rendezendő – ATP-világbajnokságról, amire 2001 óta nem volt példa.

A 17-szeres Grand Slam-győztes sztár a héten Sanghajban versenyez, és itt kellene olyan eredményt elérnie, amivel biztosítaná helyét a szezonzáró csúcsviadalra.

Federer idén nagy tornán nem volt finalista, egyedül az alacsonyabban rangsorolt hallei viadalt tudta megnyerni. A GS-tornák közül Ausztráliában elődöntős, a Roland Garroson negyeddöntős volt, Wimbledonban – címvédőként – már a második körben búcsúzott, a US Openen pedig nyolcaddöntőig jutott.

Legfrissebb hírek

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
12 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
21 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
Tegnap, 8:07

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00