US Open: Babos Tímeáék megszorították a 6. kiemeltet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 20:34
Az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság női párosának második fordulójában a Babos Tímea, Francesca Schiavone két szoros szettben kikapott a hatodik helyen kiemelt Anna-Lena Grönefeld, Kveta Peschke német, cseh duótól.

Babos és Schiavone is elbúcsúzott korábban már az egyesben – a magyar lányt a párosranglistát vezető Roberta Vinci, az olaszt az egyesben első Serena Williams ejtette ki két játszmában –, így számukra már csak a párosban maradt esély folytatni a küzdelmeket.

Az első játékot megnyerte a kettős, de Grönefeldék sorozatban behúzott három gémmel fordítottak, ráadásul adogatóként esélyt sem hagytak Baboséknak. (3:1) A magyar, olasz kettős ráadásul a szervajátékoknál is igencsak szenvedett, előbb 15:30-ról, majd három bréklabdáról hozta a gémet, de hiába volt 5:3-nál már 40:15 is, ezt sem sikerült simán behúzni. Újabb fogadó-, és ezzel együtt szettlabda nem lett, így a német, cseh kettősnek szerválnia kellett a játszmáért – ezt viszont gond nélkül meg is tették (6:4).

A második felvonás ugyanúgy Babosék sikeres adogatásával indult, az első szett hat fogadópontja után azonban meglepetésre sorozatban négy jött a következő játékban, így a mérkőzés során először elvették az esélyesebb duó szervajátékát (0:2). Sőt, a brékelőnyük megerősítéseként hozták a következő gémet is (0:3), innentől azonban óriási fordulat állt be, a következő ötből egyet sem tudtak megnyerni Schiavonéék, így 5:3-nál a mérkőzésben maradásér kell adogatniuk.

Ezt még megtették, sőt, a következő fogadásnál négy meccslabdát is hárítottak, de az ötödiket már nem tudták, így 81 perc alatt Grönefeldék kiharcolták a továbbjutást.

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, 2. FORDULÓ

Grönefeld, Peschke (német, cseh 6.)–Babos, Schiavone 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
2025.09.13. 23:27

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
2025.09.13. 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
2025.09.13. 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36
Ezek is érdekelhetik