Tenisz: Djokovics alaposan megizzadt Juzsnij ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 16:43
A Monte-Carlóban zajló férfi tenisztorna második fordulójában a világelső szerb Novak Djokovics hátrányból fordítva, döntő szettben győzte le az orosz Mihail Juzsnijt.

A két játékos nyolcadik egymás elleni találkozójára készült, és meglehetősen szorosan állt a párharc, hiszen Djokovics csak 4–3-ra vezetett a világranglista 27. helyezettje ellen.

Borzalmasan indult a mérkőzés a világelső számára, hiszen az első négy játék mindegyikét az orosz játékos nyerte meg, aki 5:2-nél a szett megnyeréséért adogathatott – sikertelenül. Djokovics egy bréket visszavett, de 5:4-nél már nem hibázott Juzsnij, így 6:4-gyel behúzta az első játszmát.

A második játszmában 2:1-es előnyénél Djokovics lebrékelte Juzsnijt, majd innentől kezdve játékot sem engedett az orosznak, így simán kiegyenlített.

A harmadik felvonás aztán megint szorosabb lett, egy-egy sikeres fogadójátékot követően 4:4-re álltak a felek, ekkor azonban a világelső újabb bréket mutatott be, majd egy ásszal kiszerválta a meccset – alaposan megszenvedett, jó pár óriási labdamenetet hozott a találkozó, amely végül 2 óra 15 percig tartott.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (2 646 495 euró, salak)
2. FORDULÓ

Djokovics (szerb, 1.)–Juzsnij (orosz) 4:6, 6:1, 6:4
Fognini (olasz)–Ramos (spanyol) 6:3, 7:5
J. Melzer (osztrák)–Almagro (spanyol, 10.) 6:4, 6:2
Wawrinka (svájci, 13.)–Montanés (spanyol) 6:1, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
21 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik