Tenisz: az egyiket Bouchard, a másikat a mirigyláz ütötte ki

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 00:35
Nem kaptak jó híreket szerdán a brit női tenisz rajongói: Laura Robson három szettben kikapott a kanadai Eugenie Bouchard-tól a charlestoni salakpályás torna 2. fordulójában, míg Heather Watsonról kiderült, hogy mononukleózisban szenved.

Watson napi programja egy ideig a teljes pihenésről szól majd – mivel a mononukleózis (más néven Pfeiffer-féle mirigyláz) ellen nincs célzott kezelés –, de most már legalább tudja, miért érezte magát az utóbbi hónapokban levertnek, kimerültnek.

„Miami után elvégeztek néhány vérvizsgálatot, és ezek azt mutatták ki, hogy mononukleózisom van – nyilatkozta a 20 éves Watson. – A teljes körű pihenésen kívül nincs más gyógymódja, de a jó hír, hogy az orvosok szerint már a betegség legvégén járok.”

„Miami után elvégeztek néhány vérvizsgálatot, és ezek azt mutatták ki, hogy mononukleózisom van – nyilatkozta a 20 éves Watson. – A teljes körű pihenésen kívül nincs más gyógymódja, de a jó hír, hogy az orvosok szerint már a betegség legvégén járok.”

Nem ő az első teniszező, akinek a pályafutását és az életét megkeseríti a mononukleózis. Roger Federer és Andy Roddick egy enyhébb formáját kapta el korábban, Mario Ancic viszont emiatt vonult vissza, és Robin Söderling is ezzel küzd már másfél éve.

WTA-PREMIERTORNA, CHARLESTON (795 707 dollár, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ

Burdette (amerikai)–Lisicki (német, 15.) 3:6, 7:6, 7:5
Safárová (cseh, 6.)–Lucic (horvát) 7:5, 6:1
Keys (amerikai)–Min (amerikai) 6:4, 6:3
Bouchard (kanadai)–Robson (brit, 16.) 6:4, 3:6, 6:1
Stosur (ausztrál, 3.)–Erakovic (új-zélandi) 6:1, 6:2
Görges (német, 10.)–Govorcova (fehérorosz) 6:2, 0:6, 6:3
Petkovic (német)–V. King (amerikai) 7:5, 6:4
Wozniacki (dán, 2.)–Soler-Espinosa (spanyol) 6:1, 6:1

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik