Tenisz: Szeles és Gyementyjeva is díszvendég lesz Veszprémben

MTI MTIMTI MTI
2013.03.06. 15:25
A kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes Szeles Mónika és az olimpiai bajnok orosz Jelena Gyementyjeva lesz a március 30-án Veszprémben rendezendő I. magyar teniszfesztivál díszvendége.
A Veszprém Arénában 15 órától sorra kerülő gálán a 39 éves volt világelső Szeles mellett pályára lép a nemrég visszavonult Szávay Ágnes is, továbbá Noszály Sándor, a kilencvenes évek kiemelkedő magyar teniszezője, valamint a jelenkori tehetségek közül Fucsovics Márton, a 2010-es wimbledoni Grand Slam-torna juniorbajnoka.„Régóta folytak már tárgyalások Szeles Mónikával, és örülünk, hogy végre eljött a pillanat, amikor magyar közönség előtt is fellép. Szinte már minden sportnak, eseménynek van fesztiválja, ezért úgy gondoltuk, hogy a tenisz sem maradhat le, és szeretnénk megmutatni a közönségnek ennek a csodálatos sportnak minden szegmensét” – mondta Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára, hozzátéve: a program lábtengóval kezdődik, amelyben a sztárok kihívják a Veszprém korábbi kézilabdázóit, majd a legkisebbek mutatják be tenisztudásukat, később pedig speciális olimpikonok lépnek pályára.„Az esemény karitatív jellegű, így mindenki, aki kilátogat, a magyar teniszt támogatja” – hangsúlyozta a főtitkár.Az újvidéki születésű, 2000-ben olimpiai bronzérmes Szeles – akit 2009-ben beválasztottak a sportági Hírességek Csarnokába – 53 tornát nyert meg profiként, utolsó hivatalos mérkőzését 2003-ban vívta.A 31 éves, 2011-ben visszavonult Gyementyjeva – aki karrierje során 16 WTA-versenyt nyert meg egyéniben, Pekingben pedig olimpiai aranyérmet szerzett – Szávay oldalán lép pályára Szeles Mónika és partnere ellen.
Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
19 órája

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16

A rekorder Farkas László a 33. aranyérmét szerezte meg a kerekesszékes tenisz ob-n

Tenisz
2026.03.03. 11:13
Ezek is érdekelhetik