Tenisz: Gasquet szetthátrányból fordított a dohai döntőben

2013.01.05. 18:50
A második helyen kiemelt Richard Gasquet nyerte meg a dohai kemény pályás teniszversenyt, miután a döntőben 3:6, 7:6, 6:3-ra legyőzte az orosz Nyikolaj Davigyenkót. A 26 éves francia játékos a nyolcadik ATP-trófeáját gyűjtötte be.

Davigyenko – aki sorozatban harmadszor jutott fináléba Dohában – 6:3, 4:2-re vezetett, és két labdája volt az 5:2-höz, Gasquet innen tudott fordítani.

„Elégedett vagyok azzal, ahogy ma játszottam és küzdöttem – nyilatkozta Gasquet a mérkőzés után. – Az első szettben nagyon gyorsan játszott. Próbáltam odafigyelni és harcolni, és végül is sikerült. Örülök, hogy így tudtam diadalmaskodni. Fontos volt számomra, hogy megnyerjem a döntőt.”

Davigyenko a harmadik játszmára elkészült az erejével, amit nem is tagadott.

„A harmadik szettben..., a lábaim már nem mozogtak jól. Ő remekül játszott, és fizikailag sokkal jobb volt” – dicsérte legyőzőjét a 31 éves orosz, aki a tavalyi dohai finálét Roger Federer ellen veszítette el, tavalyelőtt viszont Rafael Nadalt megverte a katari viadal fináléjában.

ATP 250-ES TORNA, DOHA (1 054 720 dollár, kemény pálya)
EGYES. DÖNTŐ
Gasquet (francia, 2.)–Davigyenko (orosz) 3:6, 7:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik