Tenisz: hét év után indul(hat) újra magyar a férfiak között a Roland Garroson

2010.05.17. 12:21
Nagyszerű hírt kaptunk ma délelőtt: első számú férfijátékosunk, Balázs Attila befért a következő Grand Slam-verseny, a Roland Garros selejtezőjébe, köszönhetően annak, hogy az utóbbi időben sokat javított világranglistás helyezésén: amíg tavaly szeptember végén még csak az 505. helyen jegyezték, addig két hete már 226. is volt – ez eddig a rekordja, most a 235. helyen áll.

A kedden kezdődő kvalifikációs küzdelmek ugyanúgy 128 játékossal rajtolnak, mint a főtábla vasárnap, és három győzelem kell a feljutáshoz, amely 16 teniszezőnek adatik meg.

Magyar játékosnak egyébként legutóbb 2003-ban adatott meg, amikor Sávolt Attila egészen a harmadik fordulóig jutott, aztán egy évvel később még megpróbálkozott a selejtezővel, de egyből kiesett, és azóta még a kvaliban sem szoríthattunk honfitársért. Balázs Attila már útra is kelt a világ legrangosabb salakpályás viadalára.

Csak a történeti hűség kedvéért: a nevezések leadásakor még a 14. várakozó volt, vasárnap viszont már csak egyetlen hely választotta el a párizsi pályára lépés jogától, aztán a cseh Radek Stepánek visszalépésével zöld utat kapott. A legjobbak közül egyébként egyre többen mondják le a tornát, a Top100-ból informácóink szerint heten is hiányozni fognak: az 5. argentin Del Potro, a 6. orosz Davigyenko, a 20. Stepánek, a 23. amerikai Haas, a 32. francia Simon, a 45. orosz Andrejev és a 82. amerikai Blake.

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09