Novak Djokovics montreali győzelme után most a 16 közé sem jutott

Vágólapra másolva!
2007.08.16. 10:04
Sem Rafael Nadal, sem pedig Novak Djokovics nem jutott a Cincinnatiben zajló keménypályás férfitorna harmadik fordulójába. A Mestersorozat hetedik állomásán a spanyol teniszező sérülés miatt adta föl Juan Monaco elleni találkozóját, míg Djokovics Carlos Moyától kapott ki két játszmában.
Djokovics egy kicsit elfáradt
Reuters
Djokovics egy kicsit elfáradt
Djokovics egy kicsit elfáradt
Reuters
Djokovics egy kicsit elfáradt

A múlt héten Montrealban minden Djokovicsról szólt. A kiváló teniszező az elődöntőben Nadalt, majd az utóbbi évek egyik legjobb döntőjében a világelső Roger Federert oktatta, megszerezve ezzel a tornagyőzelmet.

A remek eredményt azonban Cincinnatiben már nem ismételheti meg a szerb klasszis, a Carlos Moya elleni találkozó ugyanis a végállomást jelentette a számára.

A rutinos spanyol játékos az első szettet 6:4-re nyerte, úgy tűnt azonban Djokovicsnak vannak még tartalékai. A szerb fiú a második játszma elején elnyerhette volna ellenfele adogatását, ám a róbálkozásokat visszaverte Moya.

A folytatás sima volt. A később fáradtságra hivatkozó szerb klasszis a második szettben mindössze egy játékot tudott nyerni.

Rafael Nadal sérülés miatt volt kénytelen feladni a Juan Monaco elleni derbit. A világranglista második helyén tanyázó spanyol játékos alkalsérüléseire hivatkozva fejezte be idő előtt a találkozót. A "salakkirály" az ellenfél 7:6, 4:1-es vezetésénél döntött úgy, hogy nem folytatja.

Ott van viszont a legjobb tizenhat között a világelső Roger Federer, aki Julien Benneteaút búcsúztatta két játszmában.

CINCINNATI, 2.2 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS

EREDMÉNYEK, 2. FORDULÓ:
Monaco (argentin)-Nadal (spanyol, 2.) 7:6 (7-5), 4:1-nél Nadal feladta
Ferrero (spanyol)-Gonzalez (chilei, 6.) 6:2, 7:6 (9-7)
Hewitt (ausztrál)-Gasquet (francia, 8.) 6:1, 3:2-nél Gasquet feladta
Almagro (spanyol)-Ljubicic (horvát, 11.) 6:4, 6:4
Ferrer (spanyol, 16.)-Stepanek (cseh) 6:2, 7:5
Del Potro (argentin)-Kohlschreiber (német) 6:1, 2:6, 6:4
Melzer (osztrák)-Ancic (horvát) 6:3, 2:6, 7:6 (11-9)
Federer (svájci, 1.)-Benneteau (francia) 6:3, 6:3
Moya (spanyol)-Djokovic (szerb, 4.) 6:4, 6:1
Davigyenko (orosz, 5.)-Ginepri (amerikai) 6:2, 6:7 (7-9), 6:3
Querrey (amerikai)-Juzsnij (orosz, 14.) 5:7, 6:3, 6:4
Blake (amerikai)-Kiefer (német) 6:4, 6:4
Berdych (cseh)-Clement (francia) 7:6 (7-1), 7:6 (7-4)
Bagdatisz (ciprusi)-Chela (argentin) 6:7 (6-8), 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik