Téli olimpia: zászlóval a kezében ugrott az aranyérmes

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.09. 05:16
null
Birk Ruud zászlóval a kezében ugrott a végén (Fotó: MTI)
A pekingi olimpia szerdai versenynapján először a férfi síakrobaták ugrás versenyszámában dőltek el az érmek sorsai. A győzelmet a norvég Birk Ruud szerezte meg az amerikai Colby Stevenson és a svéd Henrik Harlaut előtt.

A versenyszám – amely most szerepel először az olimpia programjában – fináléjában három gyakorlatot mutatott be a 12 versenyző, amelyek közül a legjobb kettőnek a pontszáma adódott össze, s határozta meg a sorrendet. A selejtezőt is megnyerő norvég Ruud ezezn a napon is nagyon imponáló teljesítményt nyújtott, első ugrásával elérte a nap legjobb pontszámát (95.75) és másodikra is 90 pont fölé került, ezzel igencsak magasra tette a lécet.

Nem is sikerült ezt senkinek túlszárnyalnia, erre leginkább az amerikai Alexander Hallnak lett volna lehetősége, de ő két ugrását is elrontotta, így csak a 8. lett, míg honfitársának, Stevensonnak, valamint a svéd Harlautnak mind a két pontszáma alacsonyabb volt a norvégnál. Így aztán Ruud már úgy végezhette el harmadik gyakorlatát, hogy tudta, ő az olimpiai bajnok, így aztán már a norvég zászlóval a kezében tette meg ezt, s így is kapott rá 69 pontot, ami azonban nem számított bele összteljesítményébe.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍAKROBATIKA, FÉRFI UGRÁS
1. Birk Ruud (Norvégia) 187.75
2. Colby Stevenson (Egyesült Államok) 183.00
3. Henrik Harlaut (Svédország) 181.00
4. Oliwer Magnusson (Svédország) 178.25
5. Leonardo Donaggio (Olaszország) 172.00
6. Javier Lliso (Spanyolország) 171.50

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik