Téli olimpia: bemutatkozott Pekingben az első magyar hódeszkás

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.02.05. 04:56
null
Kozuback Kamilla révén megkezdték pekingi olimpiai szereplésüket a magyar sportolók (Fotó: Árvai Károly)
A pekingi magyar küldöttség első versenyzőjeként megkezdte szereplését Kozuback Kamilla a hódeszka slopestyle selejtezőjében a téli olimpián. A 17 éves versenyző 21.95 ponttal a 28. helyen zárt, ezzel nem jutott be a vasárnapi döntőbe.

Váratlanul érte Kozuback Kamillát a szombat délelőtti lehetőség – egy visszalépés miatt indulhatott el végül első tartalékként a snowboardosok slopestyle-versenyszámában –, ám ennél nagyobb probléma volt, hogy a mindössze 17 éves magyar lány nem edzhetett rendesen a pályán, mert a szervezők balesetveszélyre hivatkozva mindössze egyetlen komolyabb training-sessiont engedélyeztek neki a versenyt megelőzően. Ez azért is érdekes, mert a pálya kimondottan technikás és nehéz volt, így laikus szemmel nézve sokkal inkább az tűnt balesetveszélyesnek, hogy nem hagyták, hogy a magyar lány alaposabban megismerkedhessen vele…

Első pekingi indulónk – s egyben Magyarország első hódeszkás olimpikonja – így bár nyitó futamában becsülettel végigment a pályán, egy ugrásánál leült a hóra, így 21.95 pontot ért el, a másodiknál pedig az egyik trükkjénél nem volt elegendő lendülete és elég csúnyán odaverte magát a földet érésnél. Szerencsére nem esett nagyobb baja (erre a gyakorlatára 19.58 pontot kapott), s mivel a két kísérletéből a jobbik számít, az első, 21.95-össel végül a 28. helyen zárt élete első olimpiáján.

A 17 éves magyar nem jutott be a vasárnapi döntőbe (Fotó: Árvai Károly)
A 17 éves magyar nem jutott be a vasárnapi döntőbe (Fotó: Árvai Károly)

Kozuback Kamilla két futama egyben

A calgaryi születésű, édesanyja révén magyar, édesapja révén kanadai snowboardos a versenyt követően felemás érzésekkel nyilatkozott – túlnyomórészt szép magyarsággal –, mint mondta: „Egy kicsit szomorú vagyok a verseny miatt, amiatt viszont nagyon boldog, hogy eljutottam ide, és végül slopestyle-ban is rajthoz állhattam. Nagy siker ez a magyar női snowboardnak! A pálya extrém technikás és nagy volt, és nyilván az erős szél sem segített, de úgy gondolom, mindenki nagyszerűen teljesített lány létére ilyen körülmények között – mondta a Nemzeti Sportnak Kozuback Kamilla (a körülményekről csak néhány szót: a helyszínen –20.4 Celsius-fokot mértek, de a hőérzet mínusz 25 foknak felelt meg; a szél pedig 15-20 km/óra körül mozgott). – Tisztában voltam vele, hogy nem fogok magas pontszámokat kapni, mert az első gyakorlatomnál leültem, a másodiknál pedig el is estem, így nem is vártam nagy pontokat. De igazából nem voltak extra elvárásaim magammal szemben pontszámot vagy helyezést illetően így, hogy csupán egy nappal a verseny előtt tudtam meg, hogy indulhatok slopestyle-ban is. Örülök, hogy itt lehettem, és megtettem, amit tudtam – legközelebb több szerencsével járok majd!”

Kozuback Kamilla legközelebb szerdán folytatja szereplését a pekingi téli játékokon, akkor magyar idő szerint hajnali 2.30-kor a félcső kvalifikációjában áll rajthoz.

Kozuback a 28. helyen végzett (Fotó: Árvai Károly)
Kozuback a 28. helyen végzett (Fotó: Árvai Károly)

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik