Téli olimpia: hármas német siker északi összetettben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 14:19
Az északi összetett-versenyzők nagysánc Gundersen-versenyét rendezték meg kedden, a Pjongcsangban zajló téli olimpián, amelyen hármas német siker született. A győzelmet Johannes Rydzek szerezte meg közülük.

A síugrást a japán Vatabe Akito nyerte meg, igaz mindössze egy másodperccel indulhatott előbb a 10 km-es sífutásban, mint a norvég Jarl Magnus Riiber. Az igazi nagykutyák – az osztrák Wilhelm Denifl és a német Eric Frenzel, Fabian Riessle, valamint Johannes Rydzek – fél percen belül rajtolhattak.

Nagyjából hat kilométer alatt le is dolgozták a hátrányt, sőt, idővel a finn Eero Hirvonen is csatlakozott hozzájuk. Először az osztrák szakadt le, aztán a japán és a finn. Ugyan Riiber tudta tartani a lépést a három némettel, azonban megelőzni nem tudta őket, így hármas német siker született. Közülük Rydzek ért elsőként a célba Riessle és Frenzel előtt.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
ÉSZAKI ÖSSZETETT, GUNDERSEN-VERSENY (NAGYSÁNC)
1. Johannes Rydzek (Németország) 23:52.5 perc
2. Fabian Riessle (Németország) +0.4 mp hátrány
3. Eric Frenzel (Németország) +0.8
4. Jarl Magnus Riiber (Norvégia) +2.8
5. Vatabe Akito (Japán) +12.5
6. Eero Hirvonen (Finnország) +22.1

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik