Síugrás: megműtötték Tande kulcscsontját, állapota kielégítő

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.10. 10:47
null
Daniel-André Tande hatalmasat esett a szlovéniai versenyen (Fotó: AFP)
Megműtötték a kulcscsontját a síugró Daniel-André Tandénak, aki a síugrók világkupa-sorozatának utolsó, szlovéniai állomásán hatalmasat esett március 25-én – írja az MTI.

A csütörtöki bukás után a versenyzőt mesterséges kómában tartották a ljubljanai egyetemi kórházban, majd vasárnap ébresztették fel, és a múlt héten szállították haza Norvégiába. A kulcscsontját két héttel az esése után műtötték meg, az orvosi beavatkozás sikeres volt, állapota kielégítő.

A norvég sportági szövetség közleménye szerint a 27 éves Tande egyelőre kórházban marad, mert nyugalomra és időre van szüksége ahhoz, hogy újra lábra álljon.

A négyszeres világbajnok síugró az elrugaszkodás után elveszítette a kontrollt az ugrása felett, 78 méteres repülés után a földre zuhant, majd végigcsúszott az óriássánc lejtőjén. A csapatban olimpiai bajnok versenyzőnek eltörött a kulcscsontja és kis mértékben kilyukadt a tüdeje.

(MTI)

TANDE ESÉSE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik