Síugrás: Kobajasi nyert, Tandét helikopter vitte kórházba

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 21:46
null
Daniel-André Tande a bukás után, immár orvosi kezekben (Fotó: AFP)
A japán Kobajasi Rjoju nyerte csütörtökön a síugrók világkupa-sorozatának planicai versenyét. A viadalt erősen beárnyékolta Daniel-André Tande súlyos balesete: a norvég klasszis már ugrása elején elveszítette az egyensúlyát a levegőben, majd a földre csapódott, ahol magatehetetlenül sodródott tovább a lejtőn – írja az MTI.

Tandét helikopterrel szállították a ljubljanai kórházba. A nemzetközi szövetségtől (FIS) származó információk szerint a 27 éves norvég versenyző állapota stabil volt.

A szervezet nem sokkal később friss információkat közölt a közösségi oldalán Tandéról. Tomislav Mirkovic, a planicai sportközpont orvosi csapatának vezető doktora kiemelte: a pályán gépi lélegeztetéssel stabilizálták Tande állapotát, majd helikopterrel a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központba szállították. Kiemelte: az első vizsgálatok nagyon ígéretes eredményeket mutattak a sportoló állapotáról, így bizakodóak.

„Most viszont várnunk kell 24 órát, hogy megismételjük a vizsgálatokat. Péntek délután minden bizonnyal már többet tudunk” – nyilatkozta.

Clas Brede Brathen, a norvég síugrók csapatvezetője elmondta: Tande zuhanása ugyan drámaian nézett ki, de az első diagnózisok után valamelyest megkönnyebbültek, sérülései nem életveszélyesek.

Alexander Stöckl, a norvég síugrók osztrák vezetőedzője az NTB norvég hírügynökségnek azt mondta: Tandénak eltört a kulcscsontja, de a vizsgálatok a nyakát és a fejét rendben találták, ettől függetlenül 24 órán keresztül mesterséges altatásban tartják.

TANDE BALESETE

SÍUGRÓ-VK, PLANICA
1. Kobajasi Rjoju (japán) 452.5 pont (1. sorozat: 235.5 méter/2. sorozat: 244.5 m)
2. Markus Eisenbichler (német) 445.1 (232.5 m/238.5 m)
3. Karl Geiger (német) 431.3 (224.5 m/238 m)
A vk állása 23 verseny után (még 2 van hátra): 1. (már győztes) Halvor Egner Granerud (norvég) 1544 pont, 2. Eisenbichler 1098, 3. Kamil Stoch (lengyel) 944

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik