Rp. gyorskori-vk: elődöntős a magyar férfi és női váltó

Vágólapra másolva!
2020.02.14. 21:51
Több mint egyéves kihagyás után visszatért Sjinkie Knegt világ- és Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó a világkupa-sorozat idénybeli utolsó, hatodik állomásán.

A holland versenyző egyéniben nem kapott lehetőséget, de a férfi váltó tagjaként ismét jégre lépett. Visszatérése nem sikerült rosszul, mert a negyeddöntős futamában a házigazda hollandok négyese harmadik lett a kanadai és a dél-koreai kvartett mögött, de idővel így is továbblépett a hazai rendezésű, dordrechti vk-forduló pénteki nyitónapján.

„Jobb akarok lenni, mint a sérülések előtt” – jelentette ki elszántan a Szocsiban olimpiai bronz-, Pjongcsangban pedig ezüstérmes Knegt.

A négyszeres vb- és 18-szoros Eb-aranyérmes sportoló két balesetet is szenvedett egymás után: előbb 2018 decemberben egy ajtókeret és a saját villástargoncája közé szorult a lába, majd egy hónappal később egy fatüzelésű kályhát próbált begyújtani, amikor a ruhája lángra kapott, a bal lábán pedig harmadfokú égési sérülések keletkeztek.

A legjobbjait nélkülöző magyar csapat egyéniben kevés továbbjutásnak örülhetett, csak Kónya Zsófia 500 és 1000 méteren, illetve Bácskai Sára Luca és Sziliczei-Német Rebeka 1500 méteren vette sikerrel a pénteki selejtezőket. A három váltó közül azonban a férfi és a női kvartett is továbblépett az elődöntőbe, előbbi futamában elsőként, utóbbi másodikként.

A márciusi szöuli vb-n induló magyarok a felkészülés jegyében hazautaztak a múlt hétvégi, drezdai vk-forduló után, így Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger Cole és Varnyú Alex, illetve Jászapáti Petra és Lockett Deanna nem vesz részt a vk-záráson. Az egyedüli kivételt a szintén vb-résztvevő Krueger John-Henry jelenti, aki szeptemberi súlyos sérülése miatt – letört egy darab a szárkapocscsontjából – versenyhiánnyal küzd, ezért elindult Dordrechtben is, de egyéniben 1000 és 1500 méteren sem járt sikerrel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik