Rp. gyorskori: Jászapáti Petra koronavírusos, kihagyja az Eb-t

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.01.14. 19:14
null
A kétnapos tesztelés után az edzők kijelölték a Gdanskba utazó csapatot (Fotó: HUNSKATE Média)
Szerdán és csütörtökön a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzői tesztelték a versenyzők formáját és állapotát, az eredmények összesítése után pedig kihirdették a január 22. és 24. gdanski Európa-bajnokságra utazó csapatot.

 

Majdnem egy éve versenyeztek legutóbb rövid pályás gyorskorcsolyázóink: a 2020. január végi kifejezetten sikeres, négy aranyat és három ezüstöt hozó debreceni kontinensviadal után még két világkupaversenyt rendeztek ugyan, ám azóta csak edzettek legjobbjaink.

S bár a jelenlegi helyzetben elkiabálni semmit sem lehet, talán mégis kijelenthetjük: vége a verseny nélküli időszaknak, hiszen január 22. és 24. között Gdansk ad otthont a sportág Európa-bajnokságának.

A válogatott hónapok óta keményen készül, szerdán és csütörtökön pedig úgynevezett tesztversenyen léptek jégre a versenyzők a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, majd az eredmények tükrében az edzők kihirdették az Eb-csapatot – Gdansba Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Burján Csaba és Varnyú Alex, valamint Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca, Somogyi Barbara és Somodi Maja utazhat.

Voltak úgynevezett védett helyek a csapatban, mégpedig a korábbi eredmények és az elmúlt hetekben mutatott forma alapján, így az, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang utazhat Gdanskba, nem volt kérdés, ahogyan az sem, hogy Krueger John-Henry is biztos induló. Ugyanez volt igaz Jászapáti Petrára is – esetében sajnos a koronavírus közbeszólt...

„Petra, és az öccse, Péter, aki egyébként néhány hete került fel a juniorkeretből közénk, koronavírusos – mondta Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – Petrát különösen sajnálom, hiszen eddig megúszta a fertőzést, márpedig egy kezemen meg tudom számolni, ki nem volt még koronavírusos a csapatból és a szakmai stábból. Petra volt az egyik ilyen, ráadásul nagyszerű formát mutatott az edzéseken.”

Versenyzők és edzők remélik, hogy Jászapáti mellett, vagy éppen után újabb fertőzött már nem lesz a csapatban, ez a pénteki itthoni, valamint a vasárnapi lengyelországi teszteken derül ki.

„Pénteken este mindenkire vár egy teszt, valójában az eredmények ismeretében derül ki a csapat összetétele. Vasárnap utazunk, és Gdanskban következhet az újabb teszt. Bízom benne, hogy minden versenyző jégre léphet az Európa-bajnokságon – nyilatkozta Bánhidi Ákos.

Az Európa-bajnokságon a tavalyi eredmények alapján a férfiaknál három, a nőknél két versenyzőnk indulhat az egyéni versenyeken – jövő pénteken a selejtezőkre, szombaton és vasárnap pedig a döntőkre kerül sor.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.20. 07:37

Rövid pályás gyorskorcsolya: váltóink a mezőny második felében a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.18. 07:26

Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Téli sportok
2025.10.17. 07:11

Rövid pályás gyorskorcsolya: Eddig jó – Bánhidi Ákos a kvalifikációs rajtról

Téli sportok
2025.10.13. 13:28

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja 12. 1500 méteren

Egyéb egyéni
2025.10.13. 07:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.12. 07:50

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a montreali world tour viadalon

Téli sportok
2025.10.10. 09:13
Ezek is érdekelhetik