Milánó-Cortina 2026: hatodik lett a magyar jégtáncpáros, lemaradt a kvótáról

Vágólapra másolva!
2025.09.21. 08:52
null
Hatodik lett a magyar páros Pekingben (Fotó: Getty Images)
A hatodik helyen végzett az Ignateva Mariia, Szemko Danijil Leonyidovics jégtáncpáros a műkorcsolyázók pekingi olimpiai pótkvalifikációs versenyén, így nem szerzett kvótát a jövő évi téli játékokra.

Ebben a szakágban négy indulási jogot osztottak a kínai fővárosban a milánói-cortinai olimpiára. Az orosz és ukrán születésű jégtáncosok alkotta magyar kettős pénteken a ritmustáncban – melyben módosult a korábbiakhoz képest a programja – hetedik lett, innen kellett volna előrébb lépnie. Ez vasárnap, amikor a kűrjüket mutatták be a párosok, sikerült is, de csak egy pozíciót tudott javítani a magyar duó.

A Barbara Fusar-Poli irányításával Milánóban készülő Ignateva és Szemko megtartotta korábbi programját, így mostanra csak azt kellett tovább csiszolni és finomítani. A szabadkorcsolyázásban a magyar kettős remekül teljesített, 103.15 ponttal a harmadik legjobb eredményt érte el, ami arra volt elég, hogy a hetedikről a hatodik helyre lépjen előre 167.73 ponttal. Szoros volt a verseny, a negyedikként végző Vang Si-jüe, Liu Hszin-jü kínai páros 168.83 ponttal zárt a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint. A legjobban a ritmustáncot és a kűrt is megnyerő Allison Reed, Saulius Ambrulevicius litván páros teljesített, amely 198.73 ponttal végzett az élen.

A férfiaknál is van magyar érdekeltség, Vlasenko Aleksandr a 11. helyen áll a rövidprogramot követően. A kínai versenyen a férfiaknál 26-an indultak, közülük öten szereznek indulási jogot a jövő évi téli olimpiára. A kűrök bemutatása magyar idő szerint 7.45-kor kezdődik.

FRISSÍTÉS! Vlasenko Aleksandr a 12. helyen végzett, így nem szerzett kvótát. A magyar induló vasárnap 125,88 ponttal a 12. legjobb eredményt érte el a kűrjével, ami összesítésben – 194,18 ponttal – 12. helyet ért a számára. Tőle nagy bravúr lett volna a kvótaszerzés, az elvárás vele szemben sokkal inkább az volt, hogy két tiszta programot fusson Kínában.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
23 órája

Nem indul az alpesi síző Steen Olsen a téli olimpián

Téli sportok
2025.12.20. 09:07

Milánó 2026: két orosz női bobos indulhat csak nemzetközi versenyeken

Téli sportok
2025.12.15. 13:39

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: vereséggel kezdtek a magyarok

Téli sportok
2025.12.14. 08:53

Kim Minseok 1000 méteren is olimpiai induló

Téli sportok
2025.12.13. 18:05

Milánó 2026: véget ért a szezon a kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző számára

Téli sportok
2025.12.13. 17:53

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29

Miért érdemes kilátogatni a ma kezdődő Sárközy-jégkorongtornára?

Jégkorong
2025.12.12. 09:48
Ezek is érdekelhetik