Műkorcsolya: nem vizsgálják tovább a Sebestyén Júliát ért vádakat

I. SZ.I. SZ.
2023.10.16. 20:51
null
Megszüntették a fegyelmi eljárást Sebestyén Júlia és az egyesülete ellen (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
A Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében bejelentette, hogy megszüntette a Sebestyén Júlia személyével, illetve az általa vezetett Sebestyén Korcsolya Sport Egyesülettel szemben indított vizsgálatot.

 

Mint ismert, a Sebestyén által vezetett egyesületet azzal vádolták meg, hogy ott lelkileg bántalmazták a fiatal műkorcsolyázókat. Sebestyén szerint lejárató kampány indult ellene, a szövetség pedig vizsgálatot indított.

Ez a vizsgálat szűnt most meg, a szövetség egyik indoka az volt, hogy a bejelentésekben megjelölt időpontok alapján elévültek az esetek, a másik pedig az, hogy a bejelentőktől kért, a vádakat pontosító és részletező dokumentumokat nem kapták meg, így a várt együttműködés hiányában nem látták értelmét az ügy folytatásának.

A szövetség jelezte, hogy a birtokában lévő dokumentumokat átadták a gyermekvédelmi hatóságnak és a rendőrségnek, hogy ők is vizsgálatot indíthassanak.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok Liu kihagyja a prágai műkorcsolya-világbajnokságot

Téli sportok
2026.03.08. 11:21

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

Alysa Liu nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 23:25

Sebestyén Júlia: Bízom benne, hogy sok gyerek kap kedvet a korcsolyázáshoz

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 10:48

Téli olimpia: Nakai Ami vezet a női műkorcsolyázók rövidprogramja után

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:36

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58
Ezek is érdekelhetik