Téli olimpia: Lara Gutnak megvan az olimpiai arany is

R. P.R. P.
2022.02.11. 05:40
null
Lara Gut-Behrami az olimpiai bajnok (Fotó: AFP)
Lara Gut-Behrami győzelmével ért véget a nők szuper-óriás-műlesikló versenye a pekingi téli olimpián. A svájci az első ötkarikás aranyérmét szerezte meg.

Lara Gut-Behraminak Pekingből volt már egy bronzérme, ezt óriás-műlesiklásban szerezte. Szocsiban is szerzett egy harmadik helyet, lesiklásban.

Ugyan akkor a szuper-G a legerősebb száma, egyrészt világbajnoka a szakágnak, másrészt a világkupa-sorozatban a legtöbb győzelmét, 17-et ebben érte el, továbbá a szakági összetett vk kristálygömbjét háromszor kapta meg.

Lara Gut-Behrami tehát már három olimpiai érem tulajdonosa, három különböző szakágban. Ezzel a sikerrel Svájc lett az első nemzet, amelyik minden számban (műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuper-G, lesiklás, kombináció, csapatverseny) nyert már olimpiai aranyérmet.

Gut-Behrami nyerő futama

Mikaela Shiffrin végre végigment a pályán. A 26 éves kétszeres olimpiai bajnok amerikai a műlesiklás és az óriás-műlesiklás buktája után ezúttal jól koncentrált, de egy kisebb hibája miatt az éremre nem volt esélye, és végül a 9. helyen végzett.

A másodikként induló, a szám olimpiai bajnoki címét négy éve meglepetésre megszerző Ester Ledecká a menetével átvette a vezetést, de négyen is gyorsabbak voltak nála később, így tehát az ötödik helyen végzett. A cseh klasszis annyira nem lehet elégedetlen, mivel a hódeszkások között megvédte a címét párhuzamos óriás-műlesiklásban.

Az Izraelt képviselő Szőllős Noa a 4.43 másodperces hátránnyal a 34. helyen fejezte be a versenyt. Megelőzte a korábban amerikai, de már Mexikót képviselő, világkupaversenyen is győző 42 éves Sarah Schlepert.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
ALPESI SÍ
Női szuper-G

1. Lara Gut-Behrami (Svájc) 1:13.51
2. Mirjam Puchner (Ausztria) +0.22
3. Michelle Gisin (Svájc) +0.30
4. Tamara Tippler (Ausztria) +0.33
5. Ester Ledecká (Csehország) +0.43
6. Ragnhild Mowinckel (Norvégia) +0.58

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
13 órája

A San Franciscó-i stadion készen áll az esti mérkőzésre

Foci vb 2026
Tegnap, 19:13

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:39

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
2026.06.11. 22:50

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Désiré Doué: Ez őrület, őrület!

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:39

Havertz nagy gólját Dembélé büntetővel egyenlítette ki – videók a BL-döntőből

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 19:39

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27
Ezek is érdekelhetik