Peking 2022: Geisenberger elégedetlen a szervezőkkel

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.12.09. 07:40
null
Natalie Geisenbergert nem ragadtatták el a körülmények (Fotó: Getty Images)
Minden idők egyik legjobb női szánkósa, a német Natalie Geisenberger elégedetlen a pekingi olimpia előkészületeivel és azzal, ahogyan a sportolókkal bántak az ötkarikás felkészülés során, és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy távol marad a játékoktól.

 

Az egyéniben az előző két olimpián diadalmaskodó, 33 éves sztár jelezte: amikor a múlt hónapban Kínában járt háromhetes edzőtáborban, valamint versenyen, több napot kellett karanténban töltenie, noha a nemzetközi szövetség által szervezett charterjáraton utazott. Csak azért, mert valaki megérkezéskor pozitív koronavírustesztet produkált, ő viszont minden alkalommal negatívnak bizonyult, így is a szobájában kellett maradnia, kizárólag az edzésekre mehetett el.

Hozzátette: a szobájába beadott ételek nem feleltek meg az élsportolók szükségleteinek. Kifogásait már akkor jelezte a nemzetközi szövetség illetékeseinek.

A négyszeres olimpia, kilencszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Natalie Geisenberger még nem döntött arról, hogy indul-e a február 4-én kezdődő pekingi olimpián. A német csapatot várhatóan január első hétvégéjén hirdetik ki.

Az ott tapasztalt állapotok amellett szólnak, hogy nem feltétlenül kell visszatérni oda” – fogalmazott az egyesben rekordot jelentő ötven világkupa-futamon diadalmaskodó német szánkós, aki a hétvégén hazájában, az altenbergi vk-viadalon szerepel.

Ugyanakkor, ha Pekingben egyesben ismét aranyérmes lenne, akkor beérné honfitársát, Georg Hacklt, aki megszakítás nélkül három olimpián (1992: Albertville, 1994: Lillehammer, 1998: Nagano) tudott nyerni egyéniben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik