Rp. gyorskori: az olimpiai bajnok nem indul(hat) az Eb-n

K. E.K. E.
2020.01.17. 17:50
null
Burján Csaba nem vesz részt a debreceni Európa-bajnokságon (Fotó: Micheller Szilvia)
Nincs még fegyelmi döntés, de az már tény, hogy az olimpia bajnok Burján Csaba nem lesz ott a debreceni rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

 

Ugyan a fegyelmi döntés még nem született meg Burján Csaba ügyében, tekintve, hogy az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó már több mint egy hónapja nem látogathatja a válogatott edzéseit, immár kijelenthető, hogy nem léphet jégre a debreceni Európa-bajnokságon január 24. és 26. között.

Mint ismert, Burján december elején posztolt a közösségi médiában Kínát sértő felirattal egy fotót, s bár a sportoló akkor a sanghaji reptér telítettségét akarta ábrázolni, ezt kétségkívül szerencsétlenül, és a kínai embereket sértő módon tette.

A Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség elnöksége néhány órával az eset után megindította a fegyelmi eljárást a vétkes versenyző ellen, Bánhidi Ákos csapatvezető pedig „hazarendelte” Burjánt a vk-viadalról.

Az eljárás megindult, ám fegyelmi döntés még nem született – az a jövő hétre várható.

„Burján Csaba a fegyelmi eljárás megindításától kezdve nem látogathatta a válogatott edzéseit, így bár azt nem tudhatjuk, hogy a grémium végül milyen döntést hoz az ügyében, az kijelenthető, hogy az olimpiai bajnok nem indul a debreceni kontinensviadalon” jelentette ki Telegdi Attila, a MOKSZ gyorskorcsolya-ágazatának sportigazgatója.

Az olimpiai bajnok nem, Csang Csing Lina vezetőedző viszont ott volt az elmúlt hetekben a válogatottal a jégen, bár az ő ügye sem rendeződött még. A kínai tréner ugyanis az eset után lemondott, ám ezt a MOKSZ elnöksége nem fogadta el, vele tárgyalásokat kezdeményezett, ezek még szintén nem zárultak le. Ennek ellenére az edző folytatta és folytatja magyarországi munkáját, és elutazik a csapattal a cívisvárosba, ám az még nem dőlt el, hogy a verseny idején ő „meccsel-e” a palánk mellett, vagy Bánhidi Ákos, esetleg a dél-koreai Dzse Szu Csun látja-e el majd ezeket a feladatokat.

A csapat egyébként vasárnap délelőtt indul útnak Debrecenbe, s bár a név szerinti nevezés csak vasárnap este zárul, a Főnix Csarnokban Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Krueger Cole és Varnyú Alex, valamint Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Lockett Deanna, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka képviselheti a magyar színeket.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18
Ezek is érdekelhetik