Téli olimpia: észak-koreai lányzenekar is fellép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.21. 08:15
null
A Moranbong Band egy 2016-os fellépésén (Fotó: AFP)
A phenjani vezetés vasárnap delegációt küldött Dél-Koreába, hogy előkészítse észak-koreai előadóművészeknek a Pjongcsangban február 9. és 25. között megrendezendő téli olimpia keretében tartott koncertjét.

 

 

A hétfős küldöttség vasárnap átlépte a két Korea közötti erősen védett határt – közölte a szöuli védelmi minisztérium. A delegációt Hion Szong Vol, a Moranbong Band nevű lányzenekar karmestere vezeti, aki állítólag korábban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek volt a barátnője. Hírek szerint maga Kim alapította 2012-ben a zenekart, amely repertoárjában vegyíti az észak-koreai propagandadalokat a nyugati popzenével.

Az észak-koreai küldöttség rendőri védelemmel jutott el először a határtól 50 kilométerre fekvő Szöulba, majd vonattal a jeges sportok versenyeinek otthont adó, tengerparti Kangnung településére. Mindkét helyszínen várhatóan fellépnek majd észak-koreai előadóművészek.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szombaton jelentette be, hogy három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a pjongcsangi téli olimpián.

A két Korea január 9-án kezdte meg a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti feszültség csökkentéséről. Abban állapodtak meg, hogy Phenjan a sportolók mellett magas rangú tisztségviselőket, szurkolókat, előadóművészeket, bemutatót tartó harcművészeket és újságírókat is küld az olimpiára. Az első megállapodás a 140 tagú Szamdzsijon-zenekar fellépését érintette. A megbeszélésen a dél-koreai fél kezdeményezte, hogy a két ország sportolói közösen vonuljanak fel a téli olimpia nyitó- és záróünnepségén. Szöul szerint Észak-Korea „kedvezően reagált” az ajánlatra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik