Téli olimpia: lassan fogynak a jegyek, de nincs aggodalom

MTI MTIMTI MTI
2017.09.12. 11:54
Öt hónappal a pjongcsangi téli olimpia előtt elég kevés belépőt adtak el Dél-Koreában, ez azonban nem aggasztja a szervezőket.

„Mi továbbra is egymillió eladott jegyre számítunk” – nyilatkozta Li Hi Beom, az olimpia szervezőbizottságának elnöke. A volt miniszter az optimizmusát arra alapozza, hogy az 1988-as szöuli játékok, valamint a 2002-es labdarúgó-világbajnokság is nagy számmal vonzotta a dél-koreaiakat a helyszínekre.

Hozzátette, a dél-koreaiakra amúgy is jellemző, hogy az utolsó pillanatig várnak a jegyvásárlással, ezért a nagy kampányt csak novemberben indítják be a rendezők. Akkor már repülőtereken és vasútállomásokon is kaphatók lesznek a belépők, valamint ezzel párhuzamosan a televízióban, újságokban, mozikban és az interneten is reklámozzák a hazai rendezésű olimpiát.

A házigazdák több mint egymillió nézőt várnak a sporteseményekre, és arra számítanak, hogy hetven százalékban dél-koreaiak látogatnak majd ki a létesítményekbe. Ehhez képest a jegyértékesítés első szakaszában, február és június között mindössze 52 ezer tikettet adtak el Dél-Koreában, ami a remélt 750 ezernek kevesebb mint a hét százaléka. A dél-koreai szervezők múlt kedden újraindították az online jegyértékesítést, az első két nap során újabb 17 ezer belépőt értékesítettek.

A dél-koreainál lényegesen jobban alakulnak a külföldi mutatók, hiszen a 320 ezer jegy több mint a fele gazdára talált már. Azt egyelőre nem tudni, hogy a koreai politikai helyzet romlása milyen hatással lesz a további eladásra.

Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án bejelentette, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.

A téli olimpia 2018. február 9-én kezdődik, a vendéglátó Pjongcsang mindössze 100 kilométerre van az északi határtól.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35