Rp. gyorskorcsolya vk: Burján magyar csúcsa 1500 m-en

MTI MTIMTI MTI
2016.11.12. 12:21
Burján Csaba révén országos csúcs született a rövid pályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben zajló világkupaversenyének pénteki selejtezőiben.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Burján 1500 méteren 2:12.198 perc alatt ért célba, ezzel csaknem egy másodpercet javított Liu Shaolin Sándornak a calgaryi vk-fordulón egy hete elért magyar rekordján (2:13.174). Burján a csúcs ellenére előfutamának harmadik helyét szerezte meg, amivel nem volt automatikus továbbjutó, végül azonban időeredményének köszönhetően a negyeddöntőbe került.

A leghosszabb távon ezen a hétvégén két versenyt rendeznek, Burján mindkettőn továbbjutott, Varnyú Alex mindkétszer vigaszágra került. Liu Shaolin csak az egyiken indult, azon negyeddöntőbe lépett, míg Oláh Bence a vigaszágon próbálkozhat majd. Ezen a távon a nőknél Jászapáti Petra sikerrel vette a selejtezős akadályt, míg Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka nem.

Az 1000-es előfutamokból a múlt heti vk-n bronzérmes Liu Shaoang továbbjutott, viszont Oláh Bence nem, Knoch Viktort pedig kizárták. A nőknél Kónya Zsófia járt sikerrel, Keszler Andrea és Bácskai Sára Luca pedig vigaszágon folytatja.

A legrövidebb, 500 méteres távon a múlt héten győztes, egyben világbajnoki címvédő Liu Shaolin mellett öccse, Liu Shaoang, továbbá Knoch is futamgyőztesként lett negyeddöntős. A nőknél Jászapáti lépett tovább, Keszler és Bácskai ezúttal sem.

A 3000 méteres női és az 5000 méteres férfiváltó simán jutott tovább előfutamából. Előbbi bronz-, utóbbi aranyérmes volt Calgaryban.

 

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18
Ezek is érdekelhetik