Izrael visszaléptette olimpiai bobcsapatát az ötkarikás hatóságok félrevezetése miatt

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.02.22. 12:09
null
Fotó: AFP
Izrael vasárnap hajnalban visszaléptette olimpiai bobcsapatát a hivatalos szervek félrevezetése miatt, mert az egyik versenyző az orvosi vizsgálatának meghamisításával próbálta elérni, hogy a csapat egyik tartalék tagja, Vard Favarszeh versenyezhessen – közölte az Izraeli Olimpiai Bizottság.

„A tisztességes és sportszerű magatartással ellentétesnek” nevezte a történteket az Izraeli Olimpiai Bizottság, és ezért a férfi négyes nem fejezheti be vasárnap a szereplését a 2026-os milánói-cortinai játékokon.

Izrael szombaton, az első két futamban AJ Edelman, Menacsem Csen, Uri Ziszman és Omer Katz összeállításban indult. Vasárnap reggel a hivatalos program szerint még versenyben volt, de már Edelman, Csen, Favarszeh és Katz szerepelt a névsorban.

Ha Favarszeh versenyezhetett volna, ő lett volna Izrael első, a drúz kisebbséghez tartozó olimpikonja. Hivatalosan azonban tartalékként érkezett a játékokra, és csak akkor indulhatott volna, ha valamelyik csapattag megsérül vagy megbetegedik.

„A bobcsapat azt kérte, hogy a tartalékja is részt vehessen a versenyen” – közölte az Izraeli Olimpiai Bizottság. Ennek lehetővé tétele érdekében a csapat egyik tagja – társai biztatására – azt állította, hogy rosszul van. Orvosi vizsgálatra is elment, és nyilatkozatot írt alá, hogy a bizottság jóváhagyást kérhessen a cserére.

A sportoló ezután elismerte, hogy helytelenül járt el. Tette miatt Izrael visszavonta a kérelmet és érvénytelenítette a cserét. A bizottság szerint a csapat magatartása „helytelen” volt, és „ellentétes a fair play és a sportszerűség alapelveivel”.

Vasárnap reggel az Instagramon közzétett nyilatkozatában Edelman azt írta, hogy mivel a csapat nem volt esélyes az éremszerzésre, „számunkra fontosabb volt, hogy a tartalékunk lehetőséget kapjon az olimpiai részvételre”. Hozzátette ugyanakkor, hogy „a csere körülményei nem feleltek meg annak a magas mércének, amely lehetővé teszi az összeállítás módosítását, ezért visszaléptünk az utolsó futamtól”.

Az első két, szombati futam után a csapat a 24. helyen állt a 27 induló közül, miután a második futamban három egység is felborult. Csak a legjobb húsz jut tovább a negyedik, egyben utolsó futamba.

A négyes történelmet írt, hiszen Izrael első olimpiai bobcsapata volt, és a kevés, csapatversenyben induló izraeli egység egyike. Ezért a média jelentős figyelemmel kísérte a szereplését.

 

Legfrissebb hírek

Ez csak egy futballmeccs – vagyis dehogy: ír és izraeli visszhang a debreceni 0–3 után

Minden más foci
2026.09.28. 10:33

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2026.09.26. 23:24

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2026.09.26. 13:43

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02