SZABADOS GÁBOR 2021.07.01 10:13 Frissítve: 2021.07.07 14:49

Merre tovább, magyar futball? – 1. rész

Lassan kezdjük újra normálisan nézni a világot a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése után, így fel kell tenni a kérdést: hogyan tovább?

A témát két részletben vizsgálom, először távlatokban gondolkodva, majd a második részben a rövid távú feladatok szemszögéből.

Tehát mi a magyar labdarúgás hosszú távú perspektívája, hova érhetünk el, HA folytatódik a jelenlegi fejlődés? (A „ha” itt nagyon fontos, erről majd akkor később.)

Sokan az Eb-szereplés után már a legjobbak közé betörő magyar válogatottat vizionáltak, de a saját korlátainkkal tisztában kell lennünk. A labdarúgásunk számára elérhető nemzetközi versenyképesség maximuma a következő:
1. A klubcsapataink közül minden évben van 1-2 a nemzetközi kupák csoportkörében.
2. A topligákban legalább egy kezdőcsapatra való magyar futballista játszik, 1-2 közülük a Bajnokok Ligája-győzelemre esélyes csapatokban is.
3. A válogatottunk az Eb-ken rendszeresen ott van, a világbajnokságokra is többször kijut.

Magyarország mérete, gazdasági lehetőségei miatt ennél többre biztosan nem vagyunk képesek – de ez az állapot a jelenlegi fejlődési ütem fenntartásával 5-10 éven belül elérhető. Látható, hogy ez a szint a környező volt szocialista országok jelenkori maximális szintje (Horvátországé, Csehország, Lengyelországé), ez a mi plafonunk is.

E három pontból az elsőben és a harmadikban tettük meg eddig a legnagyobb lépést. A klubcsapataink közül mindig volt egy csoportkörös az elmúlt 3 évben, a reális cél az lehet, hogy a legesélyesebb Ferencváros mellett legalább még egy csapat (jelenlegi állapotok szerint a Fehérvár) is sztenderden az legyen. Első lépésként az Európa-konferencialiga erre elérhető esélyt nyújt.

A topligák magyar játékosaiban nem állunk jól, de az Eb segíthet belökni ezt a folyamatot. A hosszú távú előre lépéshez itt feltétlenül szükség van az első pontra, vagyis a klubok nemzetközi versenyképességének javítására is, és persze hazai csapatok és főleg az akadémiai rendszer minőségibb munkájára.

(Nem mellesleg: megdöbbentő, hogy a magyar válogatottban nem lépett még pályára BEK/BL-győztes futballista, még akkor is, ha Puskás Ferenc csak önhibáján kívül nem tudta ezt megtenni. San Marino, Grúzia, Litvánia és Fehéroroszország válogatottjában is játszott már BEK/BL-győztes, hogy csak olyan európai csapatokat említsek, amelyek még nem jártak sem Eb-n, sem vb-n, tehát Izlandról, Finnországról vagy Észak-Macedóniáról nem is beszélek.)

A harmadik ponthoz a magyar válogatott az Eb-szerepléseket eddig elvben kipipálta (bár a pótselejtezőkről jó lenne leszokni), a világbajnokság azonban már jóval nagyobb falat, hiszen lényegében csak feleannyi helyet lehet megszerezni. A fenti pontok sorrendje nem véletlen, logikai vonalat követ: ahogy említettem, a másodikhoz kell az első, a harmadikhoz pedig az első és a második is, azaz sikeres klubcsapatok és topligás játékosok egyaránt szükségesek a sikeres válogatotthoz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a válogatott szereplése a legkiszámíthatatlanabb, itt van a legtöbb bizonytalansági tényező. Az akadályokat egy jó szakvezetővel és némi szerencsével rövid távon ki lehet játszani (lényegében ezt láttuk 2016-ban és most is), de hosszú távon szükséges hozzá a szerves fejlődés, ami a hazai klubcsapatok és a külföldön játszó magyar légiósok versenyképességének erősödését jelenti.

Hogy konkrétumot is mondjak: a válogatott jelenlegi négy kulcsembere a kapusoktól a támadókig, vagyis Gulácsi Péter, Willi Orbán, az Eb-ről lemaradt Szoboszlai Dominik, illetve Szalai Ádám együttvéve is pontosan annyi NB I-es meccset játszott, mint én, azaz nullát. Ez nem a szerves fejlődés eddigi szerepét húzza alá. Több olyan játékosnak kell tudnia kulcsemberré válni, mint Schäfer András vagy Sallai Roland, akik magyar akadémiákon nevelkedve, az NB I-ből tudtak/tudnak lépésről lépésre haladva eljutni a topligákig (legalábbis Schäfer esetében is biztos vagyok ebben). Ez jelenti majd azt, hogy a magyar futball rendszerszinten is jól működik.

A magyar válogatott az Eb-n egyértelműen szintet lépett abban, hogy mit tud kihozni a lehetőségeiből – ennek a teljesítménynek a stabilizálásához most az kell, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket is magasabb szintre vigyük. Hangsúlyozom, hogy a jelenlegi fejlődés ütemét mindenképpen tartani kell ahhoz, hogy a válogatott világbajnokságon is újra meg tudja mutatni magát. Ezt azért kell kiemelni, mert az Eb utáni nyilatkozatokból úgy tűnik, a vb-szerepléssel kapcsolatban mindenki rendkívül optimista, pedig ott egyelőre nem jók az esélyeink. Persze, az Eb-n sem voltak azok, és mégis rácáfoltunk, de éppen ez a lényeg: ezt a teljesítményt csak úgy tudjuk stabilizálni, ha fejlődünk, különben a mostani eredmény is csak fellángolás marad.

Hogy szakmai területen ezekhez a fejlődésekhez mire van szükség, azt nem nekem kell közgazdászként megmondanom. Arról viszont tudok beszélni/írni, hogy mire van szükség a fentiek elindításához rövid távon, hogy a magyar futball gazdaságilag is képes legyen megalapozni ezt a fejlődést. Erről lesz szó a második részben, amely elérhető itt.

Addig is, mindig: Ria, ria, Hungária!

2021.09.13 09:08:15

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

2021.08.14 11:35:45

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

2021.08.13 14:45:36

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG. Mostantól végleg megszűnt a klubhűség fogalma, mindent felülírt a pénz?

2021.07.19 17:28:43

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG. Eltűnnek a gazdasági előnyök, és kiszámíthatatlan versenyek jöhetnek.

2021.07.07 14:42:28

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG. Mit kell most tenni itthon, hogy kihasználjuk az Eb lendületét?