Golovin Vlagyimir: Folyamatosan zárkózunk az elithez

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 14:43
null
Golovin Vlagyimir (Fotó: Getty Images)
Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya ezúttal a brazilok elleni felkészülési meccsekről, a válogatottól elbúcsúztatott klasszisokról, a válogatás alapelveiről és a nemzeti csapat hosszú távú terveiről ejtett szót a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) hivatalos honlapján rendszeresen vezetett blogjában.

„A brazilok elleni meccsünk azért is emlékezetes marad, mert a magyar válogatott három klasszisát (Cirjenics-Kovacsics Anikót, Szucsánszki Zitát, Tomori Zsuzsát) is elbúcsúztattuk. Mivel éppen április elsejére esett a Kézikedd sajtóbeszélgetés, kicsit én is elviccelődtem azon, hogy szükség van még a rutinjukra, ezért behívtam őket a keretbe, és láttam, hogy egy-két újságíró gyorsan gépelni kezdett, tehát el is hitték. De ez sajnos csak vicc volt, ők már nem lesznek válogatottak. Anikó vissza is vonult, Zizi gyakran sérülésekkel bajlódik, Zsu pedig a rutinjával bármelyik csapatnak tudna még segíteni, de már nélkülük kell megoldanunk a feladatainkat” – kezdte bejegyzését az MKSZ hivatalos honlapján Golovin Vlagyimir.

A szakember úgy fogalmazott, örült annak, hogy a játékosok búcsúztatása méltó módon sikerült: „A brazilok elleni meccs szünetében a lehető legrövidebb megbeszélést tartottuk, mert azt akartam, hogy a mai játékosok lássák, mennyire szeretik, becsülik a több mint százszoros válogatott elődeiket. Remélem, hogy egyszer ők is átélik majd ugyanezt.”

A folytatásban kitért válogatási elveire is, konkrétan arra, hogy a legutóbbi két összetartásra is fiatal játékosokat hívott be a keretbe: „Az első találkozáskor mindenkinek elmondom, nem most kell bizonyítania, hogy tud kézilabdázni, azt már megtette a klubjában, azért van itt. A válogatott persze egészen más történet. Itt olyan személyiségeket is keresünk, akik képesek beilleszkedni a közösségünkbe, és arra is alkalmasak, hogy szinte egyik napról a másikra átváltsanak egy számukra új rendszerre. Akiről azt látom, hogy képes beépülni a játékba és a közösségbe is, azzal hosszú távra tervezünk.”

„Az új játékosoknak nem egyszerű feldolgozni ezt a sok impulzust, ami a válogatott keretben éri őket. Ezt érzelemmentesen nem is lehet megtenni, ami természetesen hatással lehet a napi teljesítményre, és nekünk a teljes kép kialakításakor ezt is figyelembe kell vennünk. Ezért az első, múlt csütörtöki brazil meccs után ki is emeltem, hogy néhányan az edzéseken sokkal jobban teljesítettek, de a hangulat, a sok ezer néző megfogta őket.”

A válogatott jelenlegi formájáról is megosztotta gondolatait a blogjában: „Folyamatosan zárkózunk az elithez, ezt az irányt és tempót kell tartanunk. A 2028-as olimpiáig nézünk előre, mi is olimpiai ciklusban gondolkodunk. Relatíve fiatal a csapatunk, de nem csak nekünk, a hollandok például a tavalyi Eb-re öt újonccal jöttek ki.”

Végezetül a Bajnokok Ligája közelgő negyeddöntőivel is foglalkozott: „Végül, ne felejtsük el, hogy két női klubunk áll a Bajnokok Ligájában a négyes döntő küszöbén. Mindketten idegenben kezdik a negyeddöntőt, és szerintem mindketten esélyesként. A Fradinak összességében nehezebb dolga lesz az Odensével, mint a Győrnek a Ludwigsburg ellen, ám bízom benne, hogy ha nem is az első, de a második, hazai mérkőzésen kiharcolják a továbbjutást.”

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
16 órája

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik