nemzetisport.hu 2013.06.13 19:05 Frissítve: 2015.03.26 13:22

Kirúgta a klubja a kutyát a kerítéshez vágó argentin focistát

A dél-amerikai állatvédők jó munkát végeztek: a megröptetett kutyus után José Jiménez is röppályára lett állítva.

Bizony, bizony: már csak „volt játékosa” egykori klubjának

Itt a Sportszelepen is megírtuk, hogy nevezett José Jiménez, az argentin alsóbb osztályban szereplő Bella Vista játékosa csapata San Juan elleni mérkőzésén a nyakánál fogva hajított egy pályára tévedt kutyát a drótkerítésnek – átdobni próbálta fölötte a szerencsétlen négylábút, aki így is, úgy is elég rosszul járt.

Jiménez már a pályán is találkozott az érthető felháborodással, csütörtökön pedig már a klubja is lépett: felbontotta a szerződését.

„A Club Sportivo Bella Vista végrehajtó tanácsa nem tudja elfogadni José Antonio Jiménez sportolóként és emberként tanúsított magatartását, miután az a nyakánál fogva dobott el egy pályára tévedt kutyát, jelentősen rombolva ezzel az egyesület hírnevét" – a Bella Vista közleményében

Így aztán a klub magatartáskódexében foglaltak értelmében azonnal hatállyal fel is bontották a kutyadobáló kontraktusát. Állatbarátok–bunkó focisták 1–0.

Pályára tévedt ebekkel ez a teendő:

2021.03.14 23:27:20

Sportszelep nemzetisport.hu

A korábbi válogatott kézilabdázó az Instagramon tett közzé közös fotót.

2020.12.28 21:55:06

Sportszelep B. L.

Hulk volt feleségének az unokahúgát vette el • Szexi német futó hívta ki Hummelst • Hamilton exe 42 évesen is bomba formában.

2020.10.06 18:02:11

Sportszelep K. D.

Alica Schmidt a német válogatott ikonját hívta kis egy futóversenyre.

2020.09.20 17:50:56

Sportszelep nemzetisport.hu

Donny van de Beek és Estelle Bergkamp több mint egy éve alkot egy párt.

2020.09.11 13:12:20

Sportszelep nemzetisport.hu

Újabb fotósorozattal bizonyította, hogy jól érzi magát a kamerák előtt.