Azért vált mellőzötté az MU-csatár, mert lefeküdt Moyes lányával?

Az angolok szerint Zaha túl sokat gyakorolta ezt a pózt a visszatérése óta (Fotó: Action Images)
Sok manchesteri drukker nem érti, hogy miért nem kap lehetőséget a Manchester United új menedzserénél, David Moyesnál az előző szezonban a Crystal Palace-ban kölcsönben remekül futballozó Wilfried Zaha. Úgy tűnik, az angolok megtalálták a választ, szerintük azért nem játszott egyetlen percet sem a bajnokságban a fiatal angol csatár, mert összeszűrte a levet Moyes lányával, a 19 esztendős Laurennel.
Angol sajtóhírek szerint a 20 esztendős támadó túlságosan is összebarátkozott az új menedzser családjával, és ahogy visszatért a Crystal Palace-tól, máris rávetette magát a manchesteriek új edzőjének lányára, Lauren Moyesra.
Az idősebbik Moyes hallva, hogy Zaha rossz kapura játszik, nagyon bedühödött, és úgy döntött, hogy az angol csatár ezt követően már csak az ifik között kap lehetőséget, remélve, hogy ott már nem mozdul rá senkire.
A pletykákra bizonyítékot persze egyik angol lap sem közölt, sőt, a jelenleg a manchesteri tartalékoknál futballozó Zaha még röviden reagált is a vádakra Twitteren: Buta pletykák #gyerekes

Egy biztos, mi akkor sem tudnánk hibáztatni Zahát, ha a pletyka mégis igaz volna…
Legfrissebb hírek

David Moyes visszatért az Evertonhoz – hivatalos
Angol labdarúgás
2025.01.11. 10:36

Gyomorforgató – David Moyes a skót Eb-kudarcról
Foci Eb 2024
2024.06.24. 11:38
Ezek is érdekelhetik