Már megint megtalálták az új Messit, a City 110 milliót fizetett érte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.03. 11:45
null
Brahim Abdelkader Diaz lenne az „új Messi”? (Fotó: dailymail.co.uk)
Sokszor hallhattuk már a médiában, hogy a szemfüles játékosmegfigyelők „előásták” az új Ribéryt, az új Cristiano Ronaldót, vagy épp az új Messit (idehaza pedig az Újvári Jocit). Most épp a Manchester City vezetői gondolják úgy, hogy rátaláltak az argentin klasszis kölyökklónjára.

Az új Messi spanyol. Legalábbis a City játékosmegfigyelői szerint. A Málaga fiatalja, Brahim Abdelkader Diaz (lehet, hogy meg kellene jegyeznünk ezt a nevet) több európai élcsapat – mások mellett a Barcelona – érdeklődését is felkeltette, azonban a licitháborút szokás szerint a manchesteri kékek nyerték a mindössze 14 esztendős tehetségért.

A Daily Mail információi szerint Pep Guardiola Bayern München-edző testvére és menedzsere, Pere Guardiola irányította a tárgyalásokat a City és a játékos között, amelyet követően a manchesteriek már le is tették Diazért a 300 ezer fontos (nagyjából 110 millió forintos) előleget, és attól függően, hogy hogy teljesít új együttesében a spanyol, ennek akár a tízszeresét is megkaphatja a Málaga a jövőben.

Ez persze nem is tűnik olyan hatalmas befektetésnek, hiszen a szakemberek úgy számolnak, a spanyol pár éven belül akár 50 millió fontot is érhet.

Legfrissebb hírek

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
8 órája

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
10 órája

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54