Mourinho kapta Özil mezét az Arsenal-Chelsea után - kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.30. 10:43
null
Mourinho, Özil és egy forró ölelés (Forrás: Action Images)
Mesut Özil bevetése sem segített az Arsenalon a Ligakupa negyedik fordulójában, az „ágyúsok” hazai pályán szenvedtek meglepően sima vereséget a városi rivális Chelsea-től. A német válogatott karmester az utolsó fél órában, kétgólos hátránynál lépett pályára, a lefújást követően pedig megható pillanatokban osztozott korábbi edzőjével, José Mourinhóval.




A Cheslea portugál menedzsere és Özil a Real Madridnál töltöttek együtt szép éveket, 2010-ben Mourinho szerződtette a királyi klubhoz, de a nyáron mindketten továbbálltak, és mindketten Londonban kötöttek ki.

A klubváltás óta a keddi volt első találkozásuk, a lefújását követően mester és tanítványa a pályán üdvözölték egymást, Özil pedig (rendhagyó módon) megajándékozta egykori edzőjét a mérkőzésen viselt mezével, majd megölelték egymást.

Wenger egyszerre lehetett csalódott és féltékeny, miközben a kispadoktól az öltözők felé vette az irányt (Forrás: Daily Mail)
Wenger egyszerre lehetett csalódott és féltékeny, miközben a kispadoktól az öltözők felé vette az irányt (Forrás: Daily Mail)

Özil korábban a német Bildnek úgy nyilatkozott, bár útjaik különváltak Mourinhóval, azóta is tartják a kapcsolatot. José egy „Üdv Londonban” sms-sel üdvözölte korábbi játékosát, mikor az átigazolási szezon utolsó napján kiderült, a londoni Arsenalhoz szerződik.

Mourinho Özil mezével a kezében köszönte meg 9000 Chelsea-drukker buzdítását (Forrás: Daily Mail)
Mourinho Özil mezével a kezében köszönte meg 9000 Chelsea-drukker buzdítását (Forrás: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

17 évesen duplázott az első felnőttmeccsén, a Manchester City simán továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.09.17. 22:19

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47