Erős volt a tankos tréfa, vizsgálódik az olasz szövetség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.21. 11:41
null
Migliaccio most már futna a felelősségvállalás elől... (Forrás: hurriyet.com.tr)
Nem is olyan régen beszámoltunk róla, hogy az Atalanta szurkolóinak éves ünnepségén egy felvonuló tankkal laposra taposták a két leggyűlöltebb klub, a Brescia és a Roma színeivel felékesített tragacsokat. A tank tetején ült Giulio Migliaccio, a bergamói klub új szerzeménye, akit felbiztattak, hogy vegyen részt bátran a rendezvényen.

Most kiderült, hogy ez a szerepvállalás kicsit erős volt. Az Olasz Labdarúgó-szövetség vizsgálódni kezdett az ügyben, Migliaccio pedig azonnal bocsánatot kért a klub hivatalos honlapján.

„Eszemben sem volt főszerepet vállalni. A bulihangulatban, a rengeteg szurkoló, sok-sok nő és gyerek között álltam, és megkértek, hogy szálljak fel a tankra. Ez a tank már évek óta ott van ezen az ünnepségen, a játékosok pedig rendszeresen köszöntik róla a szurkolókat."

„Természetesen fogalmam sem volt róla, hogy majd el fogunk taposni két autót a tankkal. Csak amikor már átmentünk rajtuk, akkor tudatosodott bennem, hiszen én a tank hátsó részén ültem, így persze semmit nem tudtam arról sem, hogy az autókon a két klub címere volt."

„Nagyon sajnálom ezt a helyzetet. Tudjátok, hogy már hosszú évek óta futballista vagyok, és mindig elsődlegesnek tartottam a sport értékeit, valamint azt, hogy maximálisan korrekt legyek a pályán. Ez az oka annak is, hogy majdnem ötszáz profi meccsemen csak egyszer kaptam piros lapot, azt is két sárga után."

Rosszkor, rossz helyen?

Egy Brescia- és egy Roma-csotrogányt tapostak el az ünnepen (forrás: Youtube)
Egy Brescia- és egy Roma-csotrogányt tapostak el az ünnepen (forrás: Youtube)

 

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Nem jött be Sarri meccsterve, az Ajax a hajrában fektette két vállra az Atalantát

Konferencialiga
2026.10.22. 23:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 20:03

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45