„Vannak reggelek, amikor nehezemre esik kikelnem az ágyból, – mesélt a francia a felépülés küzdelmes hétköznapjairól – de edzésről edzésre, napról napra közelebb kerülök fő célkitűzésemhez, a visszatéréshez. Soha nem gondoltam egy pillanatig sem a visszavonulásra.”
Abidal jelenlegi mesterével, Tito Vilanovával ápolt különleges kapcsolatáról is beszélt, sajnálatos módon, az utóbbi években mindketten kénytelenek voltak farkasszemet nézni egy ijesztő rákbetegséggel.
„Elsősorban magamért, de Titóért is küzdök. Amikor megtudtam, hogy a klub mindenben támogat a betegségem során, és türelemmel vár a visszatérésemre, éreztem, hogy egész Barcelona mögöttem áll, és ez rengeteg erőt adott. Titóval most közös utat járunk, biztos vagyok benne, hogy az élet számos dolgáról hasonlóan, de az átlagemberektől eltérően vélekedünk.”
Súlyos betegségéből való bámulatos gyógyulása ellenére Abidal nem azért küzd mindennap, hogy hős lehessen. Legalábbis a védő ezt állítja. „Nem azért szeretnék ismét a legmagasabb szinten futballozni, hogy az emberek példaképnek tekintsenek. Azért harcolok, mert ezt kell tennem, ilyen a mentalitásom. Egyszerűen nem adhatom fel!”
De vajon melyik volt az a pillanat, mikor Abidal betegségét követően ismét teljes értékű futballistának érezte magát? Erről is mesélt a tévénézőknek: „Amióta fizikálisan is elkezdtem egyre erősebbnek érezni magam, minden egyes nap keményebben és keményebben akartam dolgozni, hogy ne csak lássam a fényt az alagút végén, de érezzem is a melegét. Azon a napon, amikor újra labdás edzéseket végezhettem, akkor éreztem először, hogy a felépülésem lassan a végéhez ér. Egy labdarúgó labda nélkül nem igazi labdarúgó.”
